2022. május 29., 15:46

A környező országokban újra emelik a nyugdíjak összegét. Nálunk is várható hasonló?

A magas infláció következtében Csehországban és Magyarországon is évközi nyugdíjemelésre kerül sor, de úgy tűnik, hogy Szlovákiában erre továbbra is várni kell.

nyugdijas
Fotó: unsplash.com

A hazai politikai életben minderről egyelőre csak az ellenzék beszél, a koalíció tagjai a 13.nyugdíj előrehozott (december helyett júliusi) kifizetésében látják a átmeneti megoldást, amíg a szabályok szerint januárban a korábbi infláció értékében nem növekedik automatikusan a nyugdíjak összege.

Mindezek fényében érdekesnek hat, ha megnézzük a csehországi helyzetet, ahol idén háromszor is emelik a nyugdíjakat. Az év elején a szokásos emelésre került sor, de júniustól, vagyis már néhány napon belül 8,2 százalékkal emelkedik mindegyik nyugdíjfajta összege, majd szeptemberben további 5,2 százalékkal. 

Az elkövetkező két emelésre Csehországban a magas infláció miatt van szükség, amely mindenhol a szociálisan rászorulókat és a nyugdíjasokat érinti a legjobban, mert ők nem munkából biztosítják jövedelmüket, amelyek az infláció idején szintén növekedni szoktak, még ha nem is olyan mértékben, mint az árak.

Éppen ezért érthető, ha ezen csoportokat részesítik előnyben a kormányok ilyen időszakban, igaz, Szlovákia ezen a téren is más úton jár, mert az inflációs segélycsomag csak egyszeri segítséget kínál, amely hosszabb távon nem oldja meg a háztartások problémáit. A nyugdíjasokat pedig ez sem érinti, csak a 13.nyugdíj előrehozott kifizetése, amelyet egyébként is megkaptak volna, de az is egyszeri támogatás.

Mekkora lesz a 13.nyugdíj?
A nyugdíjasok a 13. havi juttatás teljes összegét megkapják, annak nagysága azonban nem változik. A maximális összeg 300 euró, ezt a legalacsonyabb nyugdíjúak kapják. Azok, akik maximális, vagy ahhoz közeli nyugdíjban részesülnek, mindössze 50 eurót. A kiegészítés mértékéről a nyugdíjasok jövedelmeinek számbavétele és azoknak a létminimummal való összevetése alapján dönt a szociális biztosító. A kiegészítést nem kell külön igényelni, azt minden nyugdíjas megkapja, aki 2022 júliusában erre jogosult lesz és akinek nyugdíja nem haladja meg a 927,60 eurót.

Egyértelmű, Szlovákiában hiányoznak a folyamatjellegű megoldások, a héten elfogadott csomag is csak a gyermeket nevelő szülőket érintik, azokat viszont függetlenül anyagi helyzetüktől. Ez pedig egyáltalán nem tűnik ésszerűnek akkor, amikor a Heger-kormányzat állandóan a költségvetési források hiányára hivatkozva próbál magyarázkodni.  Magyarországon eközben Csehországban hasonlóan nyugdíjemelésre kerül sor, ott júliustól, ugyancsak az év eleji emelés után már másodszor, mert az infláció ütem nagyobb a vártnál. Ehhez képest Szlovákiában a nyugdíjasok alig több mint 1 százalékos növekedést tapasztalhattak a 2022-es év első hónapjában, így a környező országokhoz képest óriási mértékben lemaradnak a bevételeik az aktív éveik után.

Egyúttal tegyük hozzá, a magyar és cseh példa is azért még szembetűnőbb, mert mindkét kormány választások után van, így aztán senki sem feltételezhet politikai haszonszerzést a döntések mögött, ahogy azt Szlovákiában olyan gyakran emlegetni szokták a téma kapcsán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.