Zemplénben kezdi az új szezont a DAC

2021. június 2., 08:32
Ondik Gábor

A dunaszerdahelyi DAC a Fortuna Liga 2021/2022-es bajnoki idényét július utolsó előtti hétvégéjén kezdi meg a zempléni Nagymihály otthonában.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A zempléni Nagymihály otthonában kezdi meg szereplését az új bajnoki idényben a DAC, derült ki a bajnoki szezon sorsolása után. A dunaszerdahelyi együttes első hazai bajnokiját az újonc Liptószentmiklós ellen játssza.

A mérkőzések pontos dátumát és kezdési időpontját befolyásolhatja a Fortuna Liga klubjainak európai kupaszereplése és a televíziós közvetítések.

A nemzetközi porondon a pozsonyi Slovan (Bajnokok Ligája) mellett a DAC, Zsolna és Nagyszombat (Konferencia-liga) képviseli a szlovák Fortuna Ligát. A szezon első felében a DAC-Slovan rangadóra közvetlenül a szeptemberi válogatott szünet után, a 7. fordulóban kerül sor (szeptember 11-12), a Nagyszombat pedig két héttel később látogat Dunaszerdahelyre.

A nyitófordulók pontos menetrendje a jövő hét folyamán, a Ligás Klubok Uniója Elnökségének jóváhagyását követően lesz ismert.

Az októberi válogatott szünetig (tehát a 10. fordulóig) 19:00 óra a hivatalos kezdési időpont, ezt követően november közepéig (a 14. fordulóig) 17:00 óra, majd az ősz végén 14:00 óra. A szezon őszi fele december harmadik hétvégéjén a 19. fordulóval zárul. 2022 tavasza februárban indul a 20. forduló összecsapásaival, számol be róla a DAC hivatalos honlapján.


A DAC mérkőzéseinek menetrendje a Fortuna Liga 2021/22-es idényének őszi felében:

1. forduló, 25.7.2021: Nagymihály-DAC
2. forduló, 1.8.2021: DAC-Liptószentmiklós
3. forduló, 8.8.2021: Szered-DAC
4. forduló, 14.8.2021: Szenice-DAC
5. forduló, 21.8.2021: DAC-Trencsén
6. forduló, 29.8.2021: Pohronie-DAC
7. forduló, 11.9.2021: DAC-Slovan
8. forduló, 18.9.2021: Rózsahegy-DAC
9. forduló, 25.9.2021: DAC-Nagyszombat
10. forduló, 2.10.2021: DAC-Aranyosmarót
11. forduló, 16.10.2021: Zsolna-DAC
12. forduló, 23.10.2021: DAC-Nagymihály
13. forduló, 30.10.2021: Liptószentmiklós-DAC
14. forduló, 6.11.2021: DAC-Szered
15. forduló, 20.11.2021: DAC-Szenice
16. forduló, 27.11.2021: Trencsén-DAC
17. forduló, 4.12.2021: DAC-Pohronie
18. forduló, 11.12.2021: Slovan-DAC
19. forduló, 18.12.2021: DAC-Rózsahegy

Kövesse facebook oldalunkat is!