Valami elkezdődött Dunaszerdahelyen?
A tavalyi felemás szezon és a nyár eleji kaotikus helyzet után úgy tűnik, jó irányt vett a DAC. Az utóbbi hetekben pazar formában játszanak a sárga-kékek, mely talán a szurkolókat is visszacsábíthatja a MOL Arénába.
Cikkünk írásának legfrissebb apropóját a hétvégi bajnoki mérkőzés szolgálta. A DAC hazai pályán fogadta a Zólyombrézó csapatát, a szurkolók pedig rendkívül óvatosan álltak a mérkőzéshez. Bár csapat jó formában várta a találkozót, a Zólyombrézó is jól kezdte a bajnokságot, így ki-ki meccsre lehetett számítani. Az első játékrész ennek megfelelően alakult, a csapatok gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre.
Ami viszont a második félidőben következett, arra valószínűleg kevesen számítottak. A hazaiak nyolc perc leforgása alatt három gólt pakoltak be az ellenfélnek, majd a folytatásban további két gólt szerzetek, így végül kiütéses, 5:0-s sikert arattak.
A hosszú sérüléséből visszatérő Trusa kezdi megtalálni régi formáját - ezúttal duplázott - Ramadan pedig továbbra is elképesztő formában játszik. A szír támadó teljesítménye megér pár külön szót, aki már az előző két idényben is a DAC egyik legfontosabb játékosa volt, az idei szezonkezdetet azonban egészen parádésra sikeredett.
Négy bajnokin már öt gólnál és két gólpassznál jár, a Zólyombrézó ellen két asszisztál és egy gyönyörű szabadrúgásgóllal jelentkezett, ami joggal pályázhat a forduló, de akár az egész szezon legszebb találata díjra.
De Ramadan és a támadósor megéneklése mellett a védősor dicsérete mellett sem mehetünk el. A sárga-kékek az eddigi négy bajnoki mérkőzésen mindössze egy gólt kaptak, ezzel a Slovannal holtversenyben a legjobbak ebben a statisztikában. Kellett ehhez az is, hogy Filipe felépüljön és visszatérjen a kapuba, emellett pedig Blažek formába lendülése és Zan Trontelj érkezése is sokat segített a védelem stabilizálásában.
A szezon mélypontja remélhetőleg a Twente elleni 6:0-s vereség volt - bár senki sem számíthatott arra, hogy a DAC majd meglepi a hollandokat - a hazai visszavágó azonban már reménykeltő volt, ahol az utolsó pillanatokban egy egyéni hiba után úszott el a győzelem.
A nemzetközi porondon tehát ezúttal sem sikerült maradandót alkotni, így maradt a bajnokság és a hazai kupa, a Slovan jelenlegi formáját látva azonban csekély esélyt látók a sikerre. Hiába fut eddig jó szezont a DAC, a Slovan csapata olyan minőséget képvisel, mellyel a Niké Liga többi együttese nehezen veszi fel a versenyt.
A szurkolókban felmerülhet a kérdés, hogy szükség-e lenne további igazolásokra? A jelenlegi kezdő láthatóan kezd összeállni, minőségben azonban mindig lehet hova fejlődni. A balhátvéd pont egy ilyen poszt, ahol a szezon első meccsein még Simen Jukleroed kezdett, az utóbbi két mérkőzésen azonban már Rhyan Modesto lépett pályára.
Ouro párjaként a dupla hatos poszton Bationot favorizálja Klauss edző, a fiatal elefántcsontparti játékába azonban még gyakran csúsznak hibák, melyek akár pontokba is kerülhetnek.
Az eddig bajnoki mérkőzések tehát bizakodásra adnak okot, a valódi erőfelmérő azonban szeptember 5-én várható, amikor a DAC hazai pályán fogadja a Slovan együttesét. Talán egy BL-főtáblás együttest láthatunk a MOL Arénában. Ez szerdán kiderül, a sárga-kékek ambícióit és fejlődését pedig a szeptemberi rangadó fogja igazán tükrözni.