2020. november 5., 10:31

Urblík megsérült, a Honvéd ellen tört meg Hornyákék nyeretlenségi sorozata

Az OTP Bank Liga 1. fordulójából elhalasztott Puskás Akadémia-Budapest Honvéd mérkőzést szerda kora délután került pótlásra. Mindkét gárdában akadtak felvidéki érdekeltségek, a köbölkúti Hornyák Zsolt csapata a Puskás Akadémia négy vereség után ismét győzni tudott.

Fotó: www.facebook.com/PFLAhu

A hazaiaknál a köbölkúti Hornyák Zsolt bizalmat szavazott az ipolysági Urblík Józsefnek, míg a vendégek kapuját a szintén felvidéki Tujvel Tamás védte.

Egyik csapat sem a legerősebb összeállításában lépett pályára, mindkét csapatban voltak hiányzók. A kispestiek mestere ezúttal sem tudott helyet foglalni a kispadon, mivel Bódog Tamást ismét koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták. Több alapember is hiányzott a kezdőből, így ta fiatalok is lehetőséget kaptak a bizonyításra.

A mérkőzés első lehetősége a hazaiak ipolysági játékosa előtt adódott. Urblíka középpályás a védők érkezése előtt gyorsan tüzelt, de pontatlanul a kapu fölé. A felvidéki futballista a 17. percben azonban lent maradt, és nem tudta folytatni a mérkőzést, így Hornyák már a mérkőzés elején kénytelen volt cserélni. A vendégek játékán meglátszott a sok hiányzó, nem is igazán tudtak komoly helyzeteket kialakítani.

A mérkőzés 33. percében megvillantak a kispestiek, Kocsis lövését a hazaiak kapusa biztosan fogta. Az első játékrész rengeteg hibával és gól nélküli döntetlennel zárult.

Fordulást követően a kispestiek kis híján megszerezték a vezetést, Zsótér indítása után László a lécet találta telibe. A második félidő elején Hornyák Zsolt kettős cserével próbálta gyorsítani a játékot. A köbölkúti mester az előző mérkőzés után nagyon kritizált Kiss Tamást is pályára küldte.

Hiába birtokolta többet a labdát a felcsúti együttes, Hornyákék nem igazán voltak veszélyesek a kapura. A 69. percben Mance ugyan hálóba jutatta a labdát, de a felcsútiak játékosa mindezt lesről tette. A 76. percben egy kontra után Tamás Nándor Knezevicset ugratta volna ki, de Tujvel hamarabb ért oda.

A mérkőzés véghajrájában a felcsútiak megszerezték a győzelmet jelentő találatot, Van Nieff pontrúgása után az előre húzódó Meissner még bele tudott érni a labdába, ami Tujvel hálójában kötött ki.

Hornyák Zsolt csapata négy vereség után tudott ismét győzni, és a tabella hatodik helyére zárkóztak fel a felcsútiak.

OTP Bank Liga, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
Gól: Meissner (91.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.