2024. május 18., 19:30

Trusa triplájával sorozatban hetedszer is ott lesz a nemzetközi porondon a DAC

Az utolsó fordulót rendezték meg szombaton a szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) rájátszásában. A dunaszerdahelyi sárga-kékek idegenben mérkőztek meg a Zsolnával. A találkozó komoly téttel bírt ugyanis a dobogóról és a nemzetközi kupaszereplésről is döntött.

 

Zsolna - DAC 2024.május.18.
Fotó: TASR

A DAC nemzetközi kupaszereplését döntően befolyásoló sorsdöntő rangadó várt a csallóközi együttesre Trencsénben, ahol a zsolnai stadion gyepfelújítása miatt mérkőztek meg a sosonokkal a sárga-kékek. A DAC ugyan a második helyről várhatta a rangadót, de az egymás elleni mérleg a Zsolnának kedvezett, így csak a győzelem jöhetett szóba, ha a Zsolna előtt szerettek volna maradni Xisco Muñoz tanítványai.

A spanyol mester több változást is eszközölt a kezdőcsapatban, Vitális Milán ugyanis sárga lapos eltiltás miatt nem lehetett ott a szezon utolsó bajnokiján, helyét Miroslav Káčer vette át a kezdőben, míg Mendez helyére a kerületi rangadót eldöntő Romaric Yapi került be, de a támadószekcióban is történt változás Koné helyére Gouré került be.

Hátrányból fordított a DAC
Hátrányból fordított a DAC.
Fotó:  TASR

 

Dunaszerdahelyi szempontból óriási érdeklődés mutatkozott a sorsdöntő bajnoki iránt, ugyanis a DAC szurkolói teljesen megtöltötték a vendégszektort hazai pályát varázsolva a sárga-kékeknek. A találkozó nagy csatát hozott, az első dunaszerdahelyi lehetőség a 11. percben adódott, Káčer hosszú indítása után Trusa került helyzetbe, de fejese elkerülte a kaput. A folytatásban többet birtokolta a labdát a Zsolna, de a DAC tűnt veszélyesebbnek. A 23. percben Milan Dimun távoli lövését Belko nagy bravúrral tolta szögletre.

A dunaszerdahelyi vendégszektor elképesztő hangulatot varázsolt és buzdította a sárga-kékeket: Harcoljatok! Harcoljatok!

Megtöltötték a vendégszektort a DAC szurkolói
Megtöltötték a vendégszektort a DAC szurkolói.
Fotó:  TASR

 

A 27. percben a lehető legrosszabb dolog történt, ugyanis a Zsolna előnybe került Iľko góljával, aki a kapujából rossz ütemben kimozduló Popovicsot emelte át. A DAC ezzel ideiglenesen a tabella negyedik helyére szorult, ugyanis a másik mérkőzésen a Spartak is előnybe került. A zsolnai vezetés kissé megfogta a dunaszerdahelyi együttest, Xisco Muñoz együttes nem tudott nagy nyomás helyezni a zsolnai kapura a vezető találat után. A zsolnaiak közelebb is jártak az újabb gólhoz, de végül egygólos zsolnai vezetéssel zárult az első félidő.

Szünetről visszatérve a sárga-kékek spanyol mestere változtatott elsőként és Miroslav Káčer helyére Ammar Ramadan lépett pályára. A sárga-kékek jól álltak bele a második félidőbe és szinte azonnal kiegyenlítettek, Christán Herc lövésébe Matej Trusa remek ütemben érte bele, ami a zsolnai hálóban kötött ki. A dunaszerdahelyi egyenlítést követően a zsolnaiak azonnal válaszolhattak volna, de kimaradt a sosonok lehetősége. A dunaszerdahelyi egyenlítés után a sárga-kékek a 51. percben újabb nagy lehetőséget puskáztak el, Ramadan lövését Belko csak kiütni tudta, de az ismétlés elmaradt.

A DAC nagy rohamokat indított a vezetés megszerzése érdekében, az 55. percben Trusa kapott nagy labdát, amit kíméletlenül a bal felsőbe bombázott, azonban a partjelző lest intett. Ezt követően hosszas videózás után a VAR végül megadta Trusa gólját, ami azt jelentette a DAC nem egész tíz perc alatt fordítani tudott, ezzel pedig a Zsolnának lett sürgősebb, mivel a virtuális tabella negyedik helyére szorultak. Trusa a szezon hajrájára remek formába lendült és 11. gólját szerezte az idényben.

Egyórányi játékot követően kényszerű okokból kellett változtatnia a DAC spanyol mesterének, ugyanis Csinger Márk nem tudta folytatni, helyére Filip Kaša lépett pályára. A találkozó 64. percében ismét a videóbíróé volt a főszerep, ugyanis Ramadan szöglete után az egyik zsolnai játékos kézzel ért a labdába. A VAR-szobából pedig rá is szóltak Ivan Kružliak fülére, aki ki is ment megnézni az esetet videón. Hosszas videózás után pedig a tapasztalt játékvezető befújta a büntetőt a DAC-nak, amit Matej Trusa gólra is váltott, ezzel a Slovan után a Zsolnának is három gólt rámolt.

A DAC kétgólos előnye tudatában kontrollálta a találkozó hátralevő részét. A zsolnaiak hiába próbálkoztak, a DAC magabiztos sikerét nem tudták már veszélyeztetni. A mérkőzés legévén ugyan a zsolnaiak egy gólra csökkentették hátrányukat, de ez a gól már későn érkezett. A dunaszerdahelyi győzelem pedig azt is jelentette, hogy a DAC szerezte meg az ezüstérmet a bajnokságban és a Nagyszombat lett a bronzérmes. A DAC sorozatban hetedszer is indulhat a nemzetközi porondon az Európa Konferencia Liga selejtezőiben. A DAC remek formában kilenc veretlen bajnokival zárta a szezont, tavasszal, többek között a három nagy riválist, Slovan, Nagyszombat és Zsolna hármasát is legyőzték Vitálisék és megérdemelten szerezték meg a Niké Liga ezüstérmét.

 

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), felsőházi rájátszás, 10. forduló:
MŠK Zsolna – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-3 (1-0)
Štadión na Sihoti, Trencsén, 1425 néző, v.: Kružliak - Hancko, Pozor
Gólszerzők: 27., 90+12. Iľko, ill. 47., 54., 67. Trusa
Sárga lapok: 90. Essomba ill. 77. Dimun
Zsolna: Belko - Stojchevski (78. Adang), Hubočan, Ndjeungoue - Ďatko (78. Hranica), Gidi, Sauer, Javorček (87. Bari) - Bile (78. Essomba), Jambor, Iľko. Vezetőedző: Michal Ščasný
DAC: Popovics - Yapi (71. Mendez), Csinger (63. Kaša), Kacharaba, Brunetti, Andzouana  - Herc (87. Kharatin), Dimun, Káčer (46. Ramadan) - Trusa, Goure (87. Redzic). Vezetőedző: Xisco Muñoz
A felsőházi rájátszás utolsó fordulójának további eredményei:
ŠK Slovan – MFK Rózsahegy 5-1 (3-1)
FC Spartak Nagyszombat – FK Železiarne Zólyombrézó 5-0 (1-0)
 
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.