2021. január 5., 19:40

Szoboszlai sérült, nem játszhat a Dortmund ellen

Combközelítő izmának sérülése miatt még nem mutatkozhat be új klubjában, a német labdarúgó-bajnokságban második RB Leipzigben a magyar válogatott Szoboszlai Dominik.

Szoboszlai Dominik
Fotó: Facebook / Szoboszlai Dominik

A 20 éves futballista kedden,

lipcsei hivatalos bemutatásakor mondta el, hogy ezzel a problémával már Salzburgban is küzdött,

hosszabb ideje fájdalomcsillapítók segítségével játszott.

Előre tekintek, és amilyen gyorsan csak lehet, vissza akarok térni a pályára

 - nyilatkozta remek németséggel Szoboszlai, aki december 17-én, 20 millió euróért írt alá a Leipzignél, és most szombaton, a Borussia Dortmund elleni rangadón mutatkozhatott volna be az együttesben.

„Jelenleg nem tudok játszani, a cél, hogy minél előbb elkezdhessem újra az edzéseket, hogy ne csak 80-90 százalékot tudjak nyújtani a pályán” - mondta Szoboszlai, aki várhatóan februárban térhet csak vissza.

A sajtóbeszélgetésen a támadó középpályás kérdésre válaszolva eligazította a média képviselőit nevének pontos kiejtéséről, majd arról beszélt, hogy több helyen is el tudja magát képzelni a lipcsei támadó alakzatban, illetve hogy a lehető leggyorsabban szeretné biztosítani a helyét a kezdőtizenegyben.

A klubváltásról elmondta, szerencsére válogathatott az ajánlatok közül, és

a jövője szempontjából a legjobb döntést hozta meg.

„Négy éven át játszottam Salzburgban, amelynek hasonló a stílusa a Leipzigéhez, így nem kell sok idő az átálláshoz. Az itt szereplő Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal nem sokat egyeztettem előtte, de

jó, hogy két honfitársammal vagyok egy csapatban.

Igaz, Willi nem beszél magyarul, de akkor is hozzánk tartozik” - szögezte le Szoboszlai, majd egy másik kérdés kapcsán rátért az erősségeire: „A lövéseim azt hiszem, nem rosszak, emellett a gólpasszokat és a gólokat sorolnám ide.

Olvastam és hallottam, hogy néhányan Puskás Ferenchez hasonlítanak, de én nem ő akarok lenni, hanem Szoboszlai Dominik.

Gyerekfejjel ő volt a példaképem, és én is szeretnék egyszer azzá válni a mostani gyerekek számára” - fejtette ki.

Ami a Lipcsébe érkezését illeti, a magyar légiós felidézte, hogy az első öt napot karanténban töltötte a klub akadémiáján 11-12 ugyancsak külföldről érkezett társával, így viszont volt alkalma őket megismerni. Azóta beköltözött egy lakásba, ahol már csaknem teljesen berendezkedett.

„Egyelőre egyedül vagyok itt, édesapám az otthoni klubjában dolgozik, édesanyám a négyéves húgommal van otthon, a barátnőm pedig tanul, így csak időnként tud meglátogatni” - mesélte Szoboszlai.

A célokról szólva közölte, a mostani idényben „minden benne van” a Leipzig számára, de

a fő cél az, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessenek,

amihez a legjobb négyben kell végezni a Bundesligában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.