2021. április 18., 15:00

Sorozatban negyedszer is győzött Somorja, a DAC farmcsapata - A KFC is hazai pályán nyert

A szlovák másodosztály 25. fordulóját mindkét csallóközi együttes sikerrel vette, a Komáromi FC és a Somorja is hazai pályán gyűjtötte be a három pontot. A somorjaiak már a tabella hatodik helyére zárkóztak fel, és a KFC is a legjobb tízben.

Fotó: stksamorin/Őry Tibor

Sorozatban negyedik győzelmét szerezte a Somorja, miután hazai pályán, magabiztos győzelmet arattak a Pozsonyligetfalu ellen. A Somorja győzelmének köszönhetően a tabella hatodik helyére zárkózott fel. A somorjai kezdőben ezúttal is három DAC-játékos kezdett, Száraz Benjamin, Luciano Vera és Sainey Njie személyében.

A hazaiak kezdtek aktívabban, a 8. percben az első lehetőség is a Somorja előtt adódott, Leginus került helyzetbe, de lövése a keresztléc fölé szállt, majd nem sokkal később Rymarenko tüzelt távolról, nem sok sikerrel.
A 10. percben a Pozsonyligetfalu előtt is gólszerzési lehetőség adódott, de ebből sem született gól.

Michal Kuruc a somorjaiak mestere az első negyedórában máris kényszerű cserére szorult, ugyanis Pančík megsérült.
A mérkőzés 23. percében a hazaiak meg is szerezték a vezetést, a DAC középpályása Sainey Njie révén.
Az első komoly pozsonyligetfalui egyenlítési lehetőség a 34. percben adódott, de Petryk nem tudta a hálóba fejelni a labdát, így maradt a hazai vezetés.
Az első félidő hajrájában Leginus kerül helyzetbe, de kiszorított helyzetből leadott lövése elszállt a kapu előtt.
A félidőben az eredmény nem változott, a somorjaiak egygólos vezetésével zárult a játékrész.

Térfélcserét követően a hazaiak büntetőhöz jutottak, mivel a vendégek játékosa Pavol Farkaš kézzel ért a labdához.
A megítélt büntetőt Rymarenko panenkázva juttatta a pozsonyiak kapujába, megduplázva a somorjaiak előnyét.
Három perccel később újabb büntetőhöz jutottak a hazaiak, ezúttal Leginus ellen szabálytalankodtak a vendég védők.
A büntetőt ezúttal is Rymarenko próbálta gólra váltani, ezúttal azonban Ševčuk bravúros védéssel kivédte a büntetőt.

A vendégek ezek után gyorsan szépíteni tudtak, egy pontrúgás után Obročník szépített.
Egyórányi játék után a vendégek, az egyenlítés reményében próbáltak nyomást helyezni a somorjai védelemre, de a hazaiak jól védekeztek.
A 62. percben Pavol Farkaš ismét szabálytalankodott, ami után megkapta a második sárga lapját, így idő előtt elhagyta a játékteret.
A somorjai együttes pedig szinte azonnal kihasználta emberelőnyét, persze kellett ehhez a pozsonyi védelem hibája is, Kozlovský lábai között Jakub Švec elé került a labda, aki belőtte a harmadik somorjai gólt.

A folytatásban is zörrent a vendégek hálója, Luciano Vera remekül hozta helyzetbe Leginust, aki meg is szerezte a negyedik somorjai gólt, a játékvezetők les miatt nem adták meg a találatot.
A hajrában a csereként beálló Boateng is növelhette volna a hazai előnyt, de az eredmény már nem változott.

A DAC farmcsapata sorozatban negyedik győzelmét könyvelhette el, amivel beérték a Ligetfalut és megelőzték őket a tabellán.

A Somorja a következő fordulóban a pozsonyi Slovan utánpótláscsapata ellen lép pályára idegenben.

II.liga, 25. forduló:
FC STK Somorja – FC Pozsonyligetfalu 3-1 (1-0)
Gólszerzők:
Njie (23.), Rymarenko (52., büntetőből), Švec (62.) ill. Obročník (57.)
Kiállítva: Farkaš (62.)

 

A forduló másik csallóközi érdekeltségű csapata, a Komárom is otthon tartotta a három pontot, méghozzá hátrányból fordítva.
A komáromiak lila-fehérek már az első félidőben megszerezhették volna a vezetés, de Pastorek és Abrahám is a kapufát találta telibe.

A második félidő elején a tőketerebesiek Kanu góljával szerezték meg a vezetést.
A lila-fehérek gyorsan egyenlíteni tudtak, az 55. percben Szetei kapásból szerezte meg a hazaiak egyenlítő gólját.
Négy perccel később a jó formában lévő Tóth Gábor már a fordítást jelentő gólt is megszerezte a hazaiaknak.
A mérkőzés hátralevő részében a komáromiak végleg eldönthették volna a mérkőzést, de Nguidjol Bayemi is a kapufát találta el.
Németh Szilárd együttese győzelmével a tabella kilencedik helyét foglalja el.

Komáromi FC – Slavoj Tőketerebes 2-1 (0-0)
Gólszerzők:
Szetei (55.), Tóth (59.) ill. Kanu (48.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.