2022. január 29., 19:36

Schäfer András a ma7-nek: Az ember csak úgy léphet előre, ha folyamatosan kihívások elé állítja magát

Közel két évig erősítette a dunaszerdahelyi DAC csapatát Schäfer András. A 22 esztendős középpályás számára a tavalyi hazai rendezésű Európa-bajnokság hozta meg a nagy áttörést. Marco Rossi nagy felfedezettjére végül a Bundesliga meglepetéscsapata, az Union Berlin csapott le és szerződtette. A DAC és a magyar válogatott kulcsjátékosa portálunknak is nyilatkozott az átigazolásáról, az új kihívásokról és persze a DAC-nál töltött időszakról is beszélt.

Schafer András
Fotó: dac1904.sk

Egy kiváló évet tudhatsz magad mögött, több szakmai elismerés után az év megkoronázásaként sikerült a Bundesligába szerződnöd. Hogyan ment végebe az átigazolás, mesélnél róla?

Már nyáron is érdeklődött az Union Berlin, akkor még nem tudtak leigazolni, mivel a nyári átigazolási ablakból már csak pár nap volt hátra, de mondták, hogy nem tesznek le rólam, figyelni fognak, s ha lehetőség lesz rá, akkor télen megszereznek. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy választhattam az ajánlatok közül, ugyanis több megkeresésem is volt, de mivel már nyáron is megkerestek és a Bundesliga negyedik helyezettjéről van szó, ezért mindenképpen ide szerettem volna jönni.

A német Bundesliga világ egyik legerősebb bajnokságának számít, mit gondolsz milyen kihívásokat tartogat számodra a német élvonal?

Minden téren kihívás lesz, mivel egy új közeget kell megtanulnom, egy új kultúrát, egy új nyelvet és egy teljesen más színvonalat. Én nagyon várom már ezt, és úgy gondolom, egy ember csak úgy léphet előre a saját életében, ha folyamatosan kihívások elé állítja magát, én úgy érzem, nekem most meg kellett lépnem ezt. 

Nem először állsz légiósnak, Olaszország után egy újabb topbajnokságban szerepelhetsz, mivel sikerült meggyőznie a berlini együttesnek?

Nem kell erről túl sokat beszélni, hiszen mégiscsak a Bundesliga negyedik helyezettjéről van szó. Az Unionról azt azért tudni kell, hogy nem túl sokat költ átigazolásokra, főleg kölcsönjátékosokkal és szabadon igazolható játékosokkal erősít, értem most mégis komoly összeget fizettek, ami a bizalmat jelenti számomra a részükről. Az első perctől kezdte, amióta beszéltem velük, éreztem, hogy nagyon szeretnének megszerezni, és hogy hosszú távon gondolkodnak. Nekem meg nagyon fontos volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol tényleg hisznek bennem és támogatnak, mert én is szeretnék előre lépni, s úgy gondolom, ez nagyon lehetőség lehet erre.

A Bundesliga negyedik helyezettjéről van szó, ami azt jelenti, jól megy a csapat szekere, tehát nem lesz egykönnyű bekerülni a kezdőbe. Az átigazolásnál mérlegelted ezt is, hogy nem lesz egyszerű a dolgod?

Ha az ember egy topbajnokságba igazol, ott már nincs olyan, hogy egy játékos biztosan játszik, minden helyen meg kell küzdeni a kezdőcsapatba kerülésért, nyilván nagyon nehéz lesz, de úgy gondolom, tényleg csak így tudok fejlődni, ha ilyen kihívások elé állítom magam. Egyáltalán nem félek attól, hogy ne játszanék, bízom magamban, és pozitívan állok a dologhoz. Nyilván nagyon jól megy a csapatnak, de ez a csapat nem a Bajnokok Ligáját célozta meg, hanem a negyven pontot és a biztos bennmaradást, ennek ellenére most nagyon jól áll a tabellán, szóval én nagyon várom már ezt az egészet.

Nem az első szombathelyi leszel a német bajnokságban, mi több Berlinben, hiszen korábban Király Gábor hosszú éveket töltött el a Bundesligában a Herthában. Az elmúlt időszakban többször edzettél Gabinál, adott esetleg valami jó tanácsot, útravalót a német Bundesligához?

Igen, nagyon sok tanácsot adott, de leginkább megerősített abban, hogy nagyon jó döntést hoztam. Nagyon örült neki, láttam rajta a szívből jövő örömöt, és tényleg nagyon köszönöm neki, hogy ennyire a szívén viseli dolgomat, mert ez ritkaszámba megy manapság. Elmondta, hogy mire figyeljek, és szinte minden beszélgetésünkkor elmondta azt is, biztos benne, hogy megállom a helyem a Bundesligában is.

Közel két évet töltöttél el Dunaszerdahelyen, így összegezve, hogyan értékelnéd a DAC-nál töltött időszakot?

Nagyon szerettem Dunaszerdahelyen lenni, nagyon sokat köszönhetek a klubnak, a csapattársaknak és a szurkolóknak, nagyon örülök, hogy a DAC játékosa lehettem. Tényleg csak azt kívánom minden játékosnak, hogy átélje ezt az érzést egyszer a pályafutása során. De úgy érzem, most volt a legnagyobb lehetőségem arra, hogy topligába igazoljak, és szintet lépjek. Úgyhogy tényleg nagyon szépen köszönök mindent, és mindig szívesen gondolok majd vissza Dunaszerdahelyre, hogy mekkora élmény volt ott futballozni.

Korábban a Geonoától igazoltál Csallóközbe, majd ismét sikerült felépítened magad, és a válogatottba is sikerült bekerülnöd Dunaszerdahelyről. Mondhatjuk tehát, hogy nagyon jó döntés volt annak idején a DAC-ot választani, gondolom ezzel egyetértesz?

Abszolút, nagyon jó döntés volt, bár én is kellettem hozzá, de a DAC nagy szerepet játszott abban, hogy magyar válogatott lehettem, és újra rátalálhattam régi önmagamra, és nagyon sokat tudtam fejlődni az itt töltött időszak alatt, olyan kiváló játékosokkal játszhattam együtt, mint Kalmár Zsolti, Vida Máté vagy Vida Krisz, és nagyon jó edzőim is voltak. Persze, minden adott volt ahhoz, hogy sikeres legyek, de úgy gondolom, azért én is okoztam néha örömet a közönségnek, s biztos vagyok abban, hogy szerettek az emberek. Nagyon nagy élmény volt, a Dunaszerdahelyen töltött időszakomat egész életemben a szívembe zárom.

Dunaszerdahelyen a magyar játékosok mindig is fontos szerepet játszottak a klub életében, számodra milyen érzés volt válogatott játékosként itt futballozni, ilyen szurkolótábor előtt, illetve milyen érzés volt, amikor felcsendült a magyar himnusz és a Nélküled?

Nagyon jó volt, azt azért sajnálom, hogy teltház előtt nem léphettem pályára a járványhelyzet miatt, de igazából így is volt olyan meccs, ahol 8-9 ezer ember buzdította a csapatot, például a Slovan vagy a Nagyszombat ellen. Tényleg nagyon örülök, hogy itt játszhattam, ez mindig hatalmas élmény marad.

A DAC-nál töltött két éved alatt mi az, amiben a legtöbbet sikerült fejlődnöd?

Nehéz ezt kimondani, de mindenben sikerült fejlődnöm, főleg a befejezésekben nagyon sokat, ami az utolsó félévben már látható volt. Ugyanakkor sikerült fejlődnöm munkamorálban, bár eddig se volt bajom vele, de most azért többet is edzettem, a konditeremre nagyon nagy hangsúlyt fektettem, és hát mivel úgy éreztem a DAC-ban magyarként kell játszanom, és nagyobb felelősség hárul rám, még akkor is, ha nem én voltam a csapatkapitány, néha úgy éreztem be tudom tölteni azt a szerepet. Örülök neki, hogy ilyen tapasztalatokkal gazdagodhattam, amire úgy gondolom a későbbiekben támaszkodhatok is.

Schafer András
Fotó:  dac1904.sk

Az Union Berlinhez való átigazolás kapcsán Marco Rossi szövetségi kapitány véleményét is kikérted?

Persze, beszéltem a mesterrel, és mindenképp támogatta ezt az egészet, Király Gáborhoz hasonlóan ő is nagyon örült neki. Én pedig nagyon örülök annak, hogy a kapitány is támogatta a klubváltást, hiszen ez nagyon fontos a válogatottság szempontjából. Az elején ő is azt mondta, ne lepődjek meg, ha nem leszek alapember rögtön, ez hosszú távú folyamat, legyek hát türelmes. De szerinte is a lehető legjobb helyre kerültem.

Egy nagyon jó évet tudhatsz magad mögött a magyar aranylabdát és az év legjobb magyar labdarúgója címet is megnyerted, valamint a DAC őszi legjobbjának is téged választottak a szurkolók. Számodra mit jelentenek ezek az elismerések?

Nagyon büszke vagyok ezekre az elismerésekre, hatalmas motivációt jelentenek. Jó, hogy ennyire mögöttem vannak az emberek, és így látták ők is. Igazából tényleg hálás vagyok, ugyanakkor ez csak arra ösztönöz, hogy még jobban dolgozzak, és minél jobban teljesítsek ebben az évben is. Nagyon nehéz kihívás következik most, de nagyon várom.

A tavalyi év csúcspontja az Európa-bajnoki szereplés volt számodra, hogyan élted meg a részben hazai rendezésű tornát?

Nagyon sokat jelentett nekem a torna, nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy hazai rendezésű Európa-bajnokságon játszhattam a világ legjobbjai ellen hatvanezer magyar szurkoló előtt, ami hihetetlen élmény volt. Hatalmasat fordult velem a világ, örülök, hogy sikerült jól kezelnem ezt az egészet és fejben rendben voltam az Európa-bajnokság után is. Bárcsak mégegyszer átélhetném ezt!

Végezetül mit üzennél Dunaszerdahelyre a DAC szurkolóinak és felvidéki rajongóidnak?

Azt, hogy mindig támogassák a csapatot, és maradjanak ilyenek. Azt kívánom minél hamarabb a magasba emelhessék a bajnoki trófeát és azt üzenem, hogy szeretem őket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.