Német jobbhátvéddel erősített a DAC

2020. szeptember 22., 19:46
Ondik Gábor

A szlovák élvonalban hét fordulót követően listavezető dunaszerdahelyi DAC, hivatalos médiafelületén jelentette be új igazolását. A csallóközi együttes egy tehetséges német jobbhátvéddel erősített.

Fotó: FCDAC

A Fortuna Liga listavezetője a dunaszerdahelyi sárga-kékek német jobbhátvéddel erősítették meg keretüket. A DAC legújabb igazolása 22 esztendős német Niklas-Wilson Sommer,

számolt be róla a klub hivatalos honlapján.

A 22 esztendős német jobbhátvéd egyéves szerződést kötött a sárga-kékekkel, ami további egyéves opciót is tartalmaz. A tehetséges futballista a német Nürnberg nevelése, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, majd a német korosztályos válogatottba is sikerült bekerülnie.

2017-ben a Stuttgart utánpótlás csapatához igazolt, ahol első profi szerződését írhatta alá. A DAC új szerzeménye Niklas-Wilson Sommer legutóbb a német harmadosztályban érdekelt SG Sonnenhof Grossaspach csapatát erősítette, ahol 26 mérkőzésen szerepelt és két gólt is szerzett.

A DAC új szerzeménye a csütörtöki LASK Linz elleni Európa-liga mérkőzésen már csapata rendelkezésére állhat.

Elsősorban nagyon örülök ennek az új tapasztalatnak, amely előrelépést jelent a pályafutásomban. Ez lesz az első alkalom, hogy idegenlégiósnak állok. Bízom benne, hogy képes leszek segíteni a csapatnak a további jó szereplésben és hogy sikeres idényt abszolválhatunk. Szeretnék sok szép pillanatot átélni a csapattársaimmal és trófeákat nyerni. A pályán az elsőtől az utolsó percig mindent beleadok. Imádom a győzelmeket, gyűlölöm a vereségeket – ilyen a mentalitásom.

 – nyilatkozta a sárga-kékek új szerzeménye a klub hivatalos honlapjának a szerződés aláírását követően.