2020. november 24., 19:32

Nebyla örül a lehetőségnek

A tizennyolc éves Sebastian Nebyla a DAC fiatal reménysége, aki a nagyszombati Spartak nevelése és nyáron a londoni West Ham együtteséből érkezett Dunaszerdahelyre.

Fotó: dac1904.sk

A hétvégi Nyitra elleni győztes találkozón már a kezdőben kapott helyet, miután a Pohronie ellen még cserekén mutatkozott be a Fortuna ligában.

A mérkőzést megelőző edzések során a vezetőedzőnk utalt arra, hogy ez is egy lehetőség. Nagyon boldog vagyok, amiért megkaptam az esélyt. Kicsit ideges voltam, hiszen most mutatkoztam be a kezdőcsapatban, de szerettem volna a lehető legtöbbet segíteni a srácoknak. Bízom benne, hogy elégedettek voltak a teljesítményemmel” - árulta el benyomásait a játékos a klub honlapjának. 

A saját teljesítményét értékelve elismerte, elkövetett szombaton ugyan néhány hibát, de igyekszik folyamatosan javulni és bízik abban, hogy Bernd Storck ismét pályára küldi majd. A nagyszombatiak elleni mérkőzés különös élmény lenne számára, aki már 15 éves is szlovák válogatott volt az adott korosztályos csapatban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.