2021. március 19., 20:41

Nagyszombat-DAC: kerületi rangadó a válogatott szünet előtt - beharangozó

A rájátszás második fordulójával folytatódik a szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga). A dunaszerdahelyi DAC-ra ezúttal parázs hangulatú kerületi rangadó vár a nagy rivális Nagyszombat otthonában. A sárga-kékek sorozatban negyedik sikerükre készülnek a kerületi rivális otthonában.

A Fortuna Liga felsőházi rájátszásában három rangadóra is sor kerül a második fordulóban. A dunaszerdahelyi sárga-kékek ezúttal a nagy kerületi rivális Szpartak Nagyszombat otthonában látogatnak. A csallóközi együttes győzelemmel hangolt a kerületi rangadóra, a rájátszás első fordulójában az Aranyosmarótot győzték le Kalmárék 2-0-ra, míg a tavaszi idényben első vereségét szenvedte el a nagyszombati Szpartak, amely drámai körülmények közepette a Zsolna otthonában szenvedett vereséget úgy, hogy a 87. percben még vezetett.

Ismerős arcok a Szpartaknál

A nagyszombati együttes irányítását idén januárban vette át a 39 esztendő Michal Gašparík, aki a DAC szurkolóinak nagyon is ismerős lehet, hiszen játékoskarrierje során a DAC színeiben is futballozott. A kiváló futballista két ízben is futballozott a sárga-kékeknél, a 2010/11-es, valamint a 2012/13-as kiírásban szerepelt Dunaszerdahelyen, ezalatt 47 mérkőzésen lépett pályára és hat gólt szerzett. További érdekesség, hogy a DAC egykori védője Kristián Koštrna első alkalommal léphet pályára egykori együttese ellen, miután januárban tért vissza nevelőegyesületéhez. Dunaszerdahelyről való távozása után Koštrna a román Dinamo Bukarest játékosa volt, de csupán fél évig futballozott a román élvonalban.

Kerületi rivalizálás évtizedek óta

A DAC legutóbb novemberben játszott a Nagyszombat otthonában és sorozatban harmadik győzelmét aratta a sárga-kék egylet a kerületi rivális stadionjában. A Nagyszombat a Slovan mellett a sárga-kékek egyik leggyakoribb ellenfele, immáron 64. alkalommal feszül egymásnak a két rivális. A két gárda harmadik alkalommal találkozik egymással a jelenleg is futó idényben, az eddigi két lejátszott mérkőzést a sárga-kékek nyerték, hazai pályán 2-1-re, valamint a Szpartak otthonában 2-0 arányban diadalmaskodtak Bernd Strock tanítványai.

A DAC sorozatban negyedik győzelmére készül a kerületi rivális otthonában, ami egyedülálló győzelmi sorozat lehet a csallóközi együttes szempontjából. A DAC az eddig lejátszott 32 idegenbeli mérkőzésén a Nagyszombat otthonában négy győzelmet könyvelhetett el.

Felvidéki magyarok az élvonalban

Ami a felvidéki játékosokat illeti: a felsőházban a palásti Križan Richárdot foglalkoztató AS Trencsén idegenben az Aranyosmarót otthonában lép pályára. A trencséniek javítani szeretnének, hiszen a legutóbbi fordulóban hat veretlen mérkőzés után a listavezető Slovan 6-2-re kiütötte őket. A DAC ellen a feketenyéki Tumma Gergely is pályára léphet a Nagyszombat színeiben.

Az alsóházban a komáromi Léránt Péter edzette és a szintén komáromi középpályás, Mészáros Ádám csapata, a Nyitra hazai pályán fogadja a Garamszentkereszt csapatát. Jól kezdett a bodrogközi Geri Gergely a Szered kispadján, az Iván Alexet is foglalkoztató szerediek ezúttal idegenben a sereghajtó Szenice otthonában lépnek pályára.

Felsőházi rájátszás (bajnoki címért), 2. forduló:
Március 20., szombat:
FC ViOn Aranyosmarót - AS Trencsén 17:00 (Fortuna Liga TV)
ŠK Slovan - MŠK Zsolna 17:30 (Dvojka, Fortuna Liga TV)
Március 21., vasárnap:
FC Szpartak Nagyszombat – FC DAC 1904 16:00 (Orange Šport, Fortuna Liga TV)
Alsóházi rájátszás (a bentmaradásért), 2. forduló:
Március 20., szombat:
FC Nyitra – FK Pohronie Garamszentkereszt 17:00 (Fortuna Liga TV)
FK Szenice - ŠKF Szered 17:00 (Fortuna Liga TV)
MFK Rózsahegy - MFK Zemplén Nagymihály 17:00 (Fortuna Liga TV)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.