2020. december 6., 17:28
Frissítve: 2020. dec. 7. 12:17

Mikulás-napi meglepetés a MOL Arénában: hazai pályán szenvedett vereséget a DAC

A Fortuna Liga 16. fordulójának zárómérkőzésén a DAC hazai pályán fogadta a szezon meglepetéscsapatának számító Aranyosmarótot. Mivel a címvédő Slovan szombat este győzött a sárga-kékeknek is hozniuk kellett a kötelezőt, amennyiben nem akartak ponthátrányba kerülni a nagy riválissal szemben. A küldetés nem sikerült...

Fotó: Márkus Emese

Közel egy hónap után lépett ismét pályára hazai pályán a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek legutóbb november 7-én a Garamszentkereszt ellen játszottak a MOL Arénában. Bernd Storck együttese ezt követően három idegenbeli bajnokit vívott, Nyitrán és Nagyszombatban is győzni tudtak, míg hétközben egy emlékezetes mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtek a csallóköziek.

A vereség miatt a Slovan a táblázat élén maradt, ráadásul szombat este a pozsonyiak győztek, így Storck tanítványainak mindenképpen hozniuk kellett a kötelezőt az Aranyosmarót ellen. A sárga-kékek mellett szólt, hogy 10 bajnoki óta nem kaptak ki a ViOn-tól.

Storck az előző hetekhez képest csupán egy helyen változtatott az összeállításon, Nebyla helyére Andzouana került be a csapatba. A vendégek csapatából sárga lapos eltiltás miatt hiányzott a Fortuna liga góllövőlistájának éllovasa, a 10 gólos Filip Balaj.

Ahogyan az várható volt, a dunaszerdahelyi együttes már az első percektől kezdve kezdményezőbben lépett fel. Az első komoly lehetősége is a hazaiak előtt adódott, a hatodik percben Divković lövése centikkel kerülte el Chovan kapuját.

A sárga-kékek számár a 8. percben jött a hidegzuhany, miután David Hrnčar megszerezte a vezetést a vendégeknek, szezonbeli ötödik találatával. Érdekesség, hogy az aranyosmaróti mérkőzésen is Hrnčar szerezte meg a vezetést, de akkor Kalmárék fordítani tudtak.

A bekapott gól után a DAC fokozta a tempót, de az első negyedórában komoly egyenlítési lehetőség nem adódott Chovan kapuja előtt. A 18. percben a vendégek kihasználták a hazai védelem újabb megingását és Kyziridis góljával már kettővel vezetett a ViOn. Pár perccel később Kalmár próbálkozásába léptek bele az aranyosmaróti védők.

A 25. percben Andzouana és Kalmár összjátékát követően a sárga-kékek csapatkapitányával szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, ami után büntető következhetett. A vendégek hálóőre ugyan érezte az irányt, de nem tudta hárítani Kalmár büntetőjét, a sárga-kékek csapatkapitánya szezonbeli tizedik gólját szerezte.

A szépítő gól megszerzése után nagyon szorongatott a DAC, ami komoly helyzetekben is megmutatkozott.

A 41. percben Divković előtt adódott egyenlítési lehetőség, lövésébe azonban egy aranyosmaróti is beleért, így szögletre vágódott. Két perccel később újabb dunaszerdahelyi ziccer maradt ki, Andzounana fejese még gyengére sikeredett, Ramirez próbálkozását pedig óriási bravúrral védte Chovan.

Az első játékrész utolsó perceiben újabb nagy hazai lehetőség maradt kihasználatlanul, Divković nagy passza után Andzouana került ziccerbe, de ebbe is beleértek a vendégek, így maradt a 2-1-es aranyosmaróti vezetést a szünetre.

A szünet alatt egyik szakvezető sem cserélt. A második félidő első nagy lehetősége a sárga-kékek előtt adódott, Schäfer passzát Divkovic ballal a jobb sarokba próbálta bombázni, de nagyot védett ismét a maróti kapus.

Egy órányi játékot követően a vendégek egy gyors kontra után újabb gólt szereztek Ďubek révén, ezzel ismét kétgólos előnybe kerülte a vendégek óriási meglepetésre. A folytatásban hiába birtokolta a labdát a hazai együttes, nem tudtak komoly ziccereket kialakítani, ráadásul Kalmár sem volt már a pályán. A mérkőzés végén a DAC emberhátrányba is került, mivel Blackman megkapta második sárga lapját.

A vendégek végig magabiztosan őrizték előnyüket, így óriási meglepetésre legyőzték a sárga-kékeket. A sárga-kékek egy héten belül második vereségüket könyvelhették el. 

Fortuna Liga 16. forduló:
FC DAC 1904 – FC ViOn Aranyosmarót 1-3 (1-2)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, zárt kapuk mögött, v.: Gemzický
Gólszerzők: Kalmár (25., büntetőből) ill. Hrnčar (8.), Kyziridis (18.), Ďubek (61.)
Sárga lapok: Blackman (62.) ill. Duga (62.), Moško (86.)
Kiállítva: Blackman (90+2.)
DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Kružliak, Davis - Balić (Fábry 77.), Schäfer, Kalmár (Nicolaescu 60.) - Divković, Ramirez, Andzouana
Aranyosmarót: Chovan - Čögley, Menich, Moško, Chren - Tóth (Haspra 90+4.), Duga - Hrnčár, Kyziridis (Kovaľ 73.), Čonka - Ďubek (89.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.