Megérkeztem, itthon vagyok! - interjú Csóka Bálinttal, a DAC labdarúgójával
Tíz esztendővel azután, hogy gyerekként a DAC Akadémiáján bontogatta szárnyait, a bősi születésű Csóka Bálint átesett a várva várt bajnoki tűzkeresztségen a MOL Arénában. A Zólyombrézó elleni 5-0 során csereként beállva egy mesteri gólpasszal koronázta meg az estéjét. A 23 éves futballistával a debütálás felemelő pillanatairól, a rögös felvidéki útról, a példamutatásról és a csallóközi identitás erejéről beszélgettünk.
Amikor a Zólyombrézó elleni mérkőzés 60. percében Modesto helyére léptél, és először zúgott fel a MOL Aréna közönsége a neved hallatán, milyen gyerekkori képek vagy emlékek villantak be?
Az a kép ugrott be először, amikor még kisgyerekként a tribünön ülve néztem a játékosokat, és arról álmodtam, hogy egyszer majd én is itt fogok focizni. Amikor odafutottam az oldalvonalhoz, hogy felkészüljek a cserére, hirtelen az egész eddigi utam végigpörgött bennem. Akkor tudatosult igazán, hogy ez a valóság: az életben mindent el lehet érni, amit igazán szeretnél, csak keményen kell érte dolgozni, és töretlenül hinni benne.
Kívülről úgy tűnt, mint egy tökéletesen megírt forgatókönyv: beállsz a védelem bal oldalára, majd a 89. percben gólpasszt adsz Ourónak. A lefújás utáni csendesebb pillanatokban sikerült azonnal felfognod, hogy ez nem álom, hanem a valóság?
Talán még most sem sikerült teljesen felfognom, de azért alakul. Mivel gyerekként annyiszor megálmodtam már ezt a pillanatot, valahol mégis természetesnek tűnt, és leírhatatlanul felemelő érzés volt. Éreztem, hogy ez nem álom, hanem a puszta valóság – ez tényleg megtörténik velem, úgyhogy próbáltam a meccs minden egyes pillanatát kiélvezni".
Rövid idő alatt három sorozatban – a Konferencia Ligában a Velež Mostar ellen, a Slovnaft Cupban és most a Niké Ligában – is átestél a tűzkeresztségen. Melyik pillanatban érezted meg először igazán mélyen, hogy „megérkeztem, és a DAC A-csapatának tagja vagyok”?
Leginkább most éreztem ezt, hiszen az volt a fő célom, hogy a DAC stadionjában, a hazai közönség előtt mutatkozhassak be a Niké Ligában. Természetesen a Velež Mostar ellen is óriási lehetőség volt pályára lépni, és mindenáron segíteni akartam a csapatnak, de az igazi áttörést a szombat este (augusztus 22.) jelentette. Amikor a saját szurkolóink előtt futhattam ki a gyepre, és élvezhettem a játék minden pillanatát, akkor hasított belém az érzés: na, most megérkeztem, itt vagyok!
Bősről indultál, majd a DAC Akadémia után Somorja, Győr és Komárom érintésével vezetett vissza az utad Dunaszerdahelyre. Volt olyan pont ebben a többéves körútban, amikor elbizonytalanodtál abban, hogy egyszer még magadra öltheted a felnőttcsapat sárga-kék mezét?
Az elbizonytalanodás teljesen emberi dolog, mindig jelen van az életünkben. De minden egyes pillanatban, amikor elfogott a kétség, hogy esetleg nem jön össze a szereplés a DAC felnőttcsapatában, csak még jobban összeszorítottam a fogam, és azt mondtam magamnak: márpedig én kitartok, és bárki bármit mond vagy tesz, újból és újból megpróbálom! Volt egy világos célom, egy nagy álmom, és hittem abban, hogy bármi történjék is, valóra fog válni. Végig ez a gondolat tartotta bennem a lelket.
Mit jelent egy csallóközi, bősi srácnak a MOL Aréna gyepén kifutni? Mennyit nyom a latban az a plusz felelősség, hogy a szűkebb pátriádért és az itthoni magyar közösségért is küzdesz a pályán?
Szerintem mindent jelent. Itt nőttem fel, és most a saját szurkolóink előtt játszhatok a MOL Arénában. Végtelenül hálás vagyok a klubnak és mindenkinek, aki támogatott – külön köszönet az engem képviselő Alpha Football Agencynek, Nagy Dávidnak és Harsányi Zoltánnak.
A korábbi állomásaimon szerzett tapasztalatok is mind kellettek ahhoz, hogy eljussak erre a pontra, és bemutatkozhassak a DAC felnőttcsapatában. Másrészt szeretnék példaképpé válni az Akadémián nevelkedő srácok számára. Meg akarom mutatni nekik, hogy az utánpótlásból is el lehet jutni az első csapatig, és érdemes ezt a célt kitűzni maguk elé.
Sokan talán azt gondolták, hogy ez szinte lehetetlen, de én be akartam bizonyítani, hogy igenis megcsinálható, csak hinni kell benne. Óriási felelősség képviselni ezt a klubot és a szurkolóinkat, és megteszek értük mindent a pályán, hiszen ők is mindent megtesznek értünk.
A családod hogyan élte meg a szombat estét a lelátón vagy a képernyő előtt, és ki telefonált először a mérkőzés után?
Elsőként természetesen a családom, a legközelebbi hozzátartozóim kerestek. Utána jöttek a barátok, de igazából szinte mindenki, a szurkolók is velem örültek. Nagyon-nagyon jó érzés volt a meccs után elsétálni a stadion körül: éreztem az emberek szeretetét, és azt, hogy ők is pontosan tudják, mekkora ereje van annak, amikor csallóközi szív dobog benned.
Tíz évvel ezelőtt a klub honlapján kivételes támadó tehetségként mutattak be. Miben változott leginkább az a fiatal csatárgyerek ahhoz a taktikus, alázatos játékoshoz képest, aki most jobb- és balhátvédként segíti a csapatot?
Sok minden történt azóta, megjártam a magasságokat és a mélységeket is. A nehezebb időszakok viszont megtanítják az embert arra, hogy alázattal dolgozzon tovább. Nálam minden a hozzáálláson múlik: akárhová tesz az edző, én 120 százalékot nyújtok a csapatért, a stábért és a klubért.
A futball – ahogyan az élet és az Isten is – előbb-utóbb visszaadja azt, amit belefektetsz. Ebben hiszek, így élem az életemet, és tudom, hogy most ezért jöhetett el ez a pillanat. Sok olyan időszak volt, amikor edzettem és úgy tűnt, nem jön az eredmény. De a sok belefektetett munka és energia végül mindig megtérül".
A DAC-ban a saját nevelésű játékosokra mindig kiemelt figyelem és elvárás hárul. Melyik az a legfontosabb érték vagy útravaló, amit az Akadémián kaptál és ami átsegített a nehezebb időszakokon?
Ebben a régióban a mentalitásnak kiemelten fontos szerepe van. Minden azon múlik, hogyan állsz a dolgokhoz, és mekkora benned a kitartás. Azt a mentalitást, hogy soha nem adjuk fel és mindig küzdünk, leginkább a DAC Akadémiájának köszönhetem. Küzdenünk kell egymásért, a klubért, a Csallóközért és saját magunkért. Ha ez megvan, utána úgyis minden jól fog alakulni. Azt hiszem, ez a legfontosabb útravaló, amit onnan hoztam.
Sok akadémista fiatal néz most rád úgy, mint a követendő példára. Mit üzennél azoknak a csallóközi gyerekeknek, akik ma az Akadémián rúgják a labdát, és arról álmodoznak, hogy egyszer ők is bemutatkozhatnak a felnőttek között?
Először is azt üzenem nekik, hogy élvezzék a focit. Találják meg benne az igazi szenvedélyt, hiszen ez az a játék, amit gyerekkoruk óta a legjobban szeretnek. Őrizzék meg magukban a tiszta, gyermeki rajongást a futball iránt, és tegyenek meg mindent az álmaikért! A kitartás a legfontosabb: soha nem szabad feladni, és nem szabad hagyni, hogy a rosszakarók kizökkentsék őket. Legyenek annyira elszántak, hogy semmi se téríthesse el őket az útról.
A Zólyombrézó elleni meccs után így fogalmaztál: „Szeretek nagyobb álmokat és nagyobb célokat kitűzni magam elé. Merjünk egy kicsit álmodozni.” Ha most behunyod a szemed, mi az a következő nagy mérföldkő, amit látsz magad előtt a DAC-ban?
A következő lépcsőfok, hogy legközelebb már kezdőjátékosként léphessek pályára a DAC-stadionban.
Egy új edzői stáb érkezése mindig új alapokat teremt a csapatnál. Hogyan jellemeznéd a Robert Klauss vezette stábot, és miben segítettek neked?
Mindenben. Támogatnak, folyamatosan új dolgokat tanulhatok tőlük, és nemcsak szakmailag, de emberileg is fejlesztenek. Rendkívül pozitív a hangulat a csapatban, és ami a legfontosabb, érezhető részükről a bizalom. Tudom, hogy ha keményen megdolgozom érte, meg fogom kapni a lehetőséget a bizonyításra".
Természetesen megvannak a maguk elképzelései, elvei és játékelemei, mint minden stábnak, de az igazi pluszt az jelenti, ahogyan a mentalitásunkhoz állnak hozzá, és ahogyan összekovácsolják a társaságot. A stáb fantasztikusan kezeli a keretet, a mindennapi munka kifejezetten jó hangulatban telik, az eredményeken pedig már most tisztán látszik a csapat fejlődése.
Ha egyetlen mondattal vagy érzéssel kellene összefoglalnod, mit jelent számodra a DAC-címer, mi lenne az?
A szenvedély és a megszállottság. Ez a két szó írja le a leginkább azt a tüzet, alázatot és elhivatottságot, amit a DAC-címer viselése jelent számomra. Csallóközi srácként ez a mez nemcsak a klubot jelképezi, hanem az egész közösségünket, a magyarságunkat, a gyökereinket és az összetartozásunkat. Amikor elhangzik a Nélküled, és felmegyünk a pályára, pontosan tudom és érzem: mi itt mind egy vérből valók vagyunk.
Megjelent a Magyar7 2026/37. számában.
