2022. szeptember 8., 09:26

Koronavírus a Fortuna Ligában, elmarad a nagymihályiak hétvégi bajnokija

A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) eddig kilenc fordulót bonyolítottak le. Az ősz beköszöntével pedig ismét terjedni kezdett a koronavírus. A járvány pedig a szlovák élvonalban érdekelt Nagymihály csapatánál is felütötte a fejét, emiatt szigorításokra volt szükség a zemplénieknél.

Fortuna Liga
Fotó: TASR

Az elmúlt hétvégi DAC elleni bajnokit követően a zempléni Nagymihály csapatában felütötte a fejét a koronavírus, ami felborította a csapat terveit. A zempléni klub közleménye szerint több játékos és stábtag is megfertőződött a koronavírussal, ami miatt az edzéseket is abbahagyták a zempléni sárga-kékek. A nagymihályiak az elmúlt fordulóban a DAC otthonában egygólos vereséget szenvedtek.

A zempléniek a hétvégi tizedik fordulóban az újonc Zólyombrézó csapatát fogadták volna, amit így kénytelen voltak elhalasztani későbbi időpontra. A klubok megegyezése alapján a mérkőzést október 12-én pótolják majd.

A nagymihályiak kilenc fordulót követően a tabella tizedik helyén találhatóak nyolc ponttal. A Fortuna Liga tizedik fordulójában egyébként így csak négy találkozót rendeznek meg, mivel a Slovan nemzetközi kupameccse miatt az Aranyosmarót elleni bajnokit november 18-ra halasztottak el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.