Két magyar csapat a nemzetközi kupa csoportköreiben? - idén végre összejöhet
Azt már megszokhattuk, hogy az elmúlt években a Fradi indulhatott a BL-selejtezőben, idén viszont az ETO-é lesz ez a megtiszteltetés. Ezúttal is négy magyar csapat kezdi meg júliusi szereplését a selejtezőkben, és hosszú idő után most van a legnagyobb esély arra, hogy akár két csapat is eljusson a csoportkörig.
Bár az ETO bajnoki címével csökkent az esélye annak, hogy hat év után ismét magyar csapatnak szurkolhassunk a BL-csoportkörben, nem írnám le előre a kisalföldieket. Ennek ellenére be kell ismerni, hogy a csapatok minőségét és a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve a fővárosiaknak jóval nagyobb esélyük lett volna ezen tett végrehajtására.
Nem szeretném leírni a győrieket, hiszen a bajnoki címmel egy nagy csodát már végrehajtottak, azonban Borbély Balázs távozása nagy érvágás lehet, illetve az sincs kizárva, hogy néhány kulcsjátékos - gondolok itt elsősorban Vitális Milánra - is távozhat a nyár folyamán. A vezetőségnek muszáj lesz felkészülnie az előttük álló nagy feladatra, és a nyári átigazolási időszakban tovább kell erősíteniük a csapatot.
A bajnoki cím nem jelenti ugyanis azt, hogy automatikusan ott lesznek valamelyik sorozat csoportkörében, két párharcot mindenképp meg kell nyerniük, hogy legalább a Konferencia Liga főtábláján ott legyenek. A Ferencváros esetében elég lett volna egyetlen győztes párharc, míg ugyanis a fővárosiak a 2. körben csatlakoztak volna, az ETO már az 1. selejtezőkörben becsatlakozik.
Ez annak tudható be, hogy a Fradi az elmúlt években szépen gyűjtögette a koefficienspontokat, míg a Győr legutóbb még 13 évvel ezelőtt szerepelt a nemzetközi porondon, amikor is a Maccabi Tel-Avivval szemben maradtak alul a BL 2. selejtezőkörében. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy az ETO kiemelt lesz-e az első körben, ezt az akadályt azonban mindenképp venniük kell, itt ugyanis még verhető ellenfelekkel találkoznak.
A 2. és a 3. kör már egy teljesen más kávéház, ott nem kiemeltként akár európai topcsapatokba is belefuthatnak. A kisalföldiek tehát két nyertes párharca vannak a csoportkörtől, tavaly kis híján összejött a csoda, egy nagy menetelés után a bécsi Rapiddal szemben maradtak alul az EKL utolsó selejtezőkörében.
A Fradinál számításba sem jöhet más cél, mint az Európa-liga csoportkör. A fővárosiak BL-álmai már a bajnokságban elúsztak, egy az ideihez hasonló emlékezetes El szereplés azonban még összejöhet. Az már egy másik kérdés, hogy a nyár folyamán milyen mértékben alakul ál a fővárosiak kerete, az egyik legeredményesebb játékosuk, Lenny Joseph ugyanis távozhat, illetve még Tóth Alex és Varga Barnabás pótlását is meg kellene találni.
Tavasszal rendkívül érzékelhető volt Varga és Tóth hiánya, megfelelő pótlás nélkül pedig az El-selejtezője is nagy kihívás lehet. Borbély saját képére formálhatja át a csapatot, így nagy jövés-menés várható az Üllői úton, bizonyos időre tehát mindenképp szükség lesz a csapat összeérésére.
Ennek ellenére a legtöbben továbbra is a Fradi szereplésében reménykednek, és őket tartják a legesélyesebbnek a csoportkörös részvételre.
A két említett csapat mellett még a Paks és a Debrecen harcoltak ki a nemzetközi kupaindulást. A tolnaiak tapasztalt rókaként várják a mérkőzéseket, az elmúlt években már több alkalommal is szerepeltek az EKL és az El-selejtezőiben, a csoportkörbe való bejutást azonban nem sikerült kiharcolniuk. A Debrecen három év után tér vissza a nemzetközi porondra, akkor az EKL-ben a 3. selejtezőkörig jutottak, ott a bécsi Rapid 5:0-ás összesítéssel búcsúztatta őket.
A Paks és a Debrecen csoportkörbe való bejutására tehát csekély esély van, csodák azonban gyakoriak a futballban, így lehet okunk reménykedni. A Fradi szereplésétől nem tartok, így főleg az ETO-n fog múlni, hogy ősszel szurkolhatunk-e két magyar csapatnak a nemzetközi kupák csoportköreiben.