2024. augusztus 24., 20:44

Kassán szerezte meg történelmi első győzelmét az élvonalban a Komáromi FC

Közel három hét után játszott újra bajnoki mérkőzést az újonc Komárom a Niké Ligában. Radványi Miklós együttesének két mérkőzését is elhalasztották a Nagyszombat és a Rózsahegy nemzetközi szereplése miatt, így az ötödik fordulóban léptek ismét pályára, ezúttal Kassán.

Kassa-Komárom
Fotó: fckosice.sk

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) ötödik fordulójában az újonc Komárom közel három hét után lépett ismét pályára. Radványi Miklós védencei az FC Kassa otthonában vendégeskedtek. Mint ismert a fordulóban nem rendeznek DAC mérkőzést, mivel a MOL Arénában történt csőtörés miatt elhalasztották a sárga-kékek Zólyombrézó elleni bajnokiját.

Az újonc Komárom legutóbbi öt mérkőzésén veretlen maradt a Kassa ellen, ami bizakodással tölthette el a lila-fehéreket a szombati bajnoki előtt, két győzelem és három döntetlen volt a Duna-partiak mérlege, ráadásul a Szlovák Kupában is győzni tudtak a Kassa otthonában 2022 októberében 3-2-re.

A komáromi együttes Radványi Miklós vezetése alatt két alkalommal is bevette a Kassai Futballarénát, a kupa mellett a másodosztályban 2022 áprilisában nyertek a komáromiak a keleti városban Bayemi góljával, azon a győztes mérkőzésen Radványi Miklós segítője Saláta Kornél még játékosként szerepelt a komáromiaknál, most pedig már az edzői stáb tagjaként segíti Radványi mester munkáját.

A találkozó első gólszerzési lehetősége az ötödik percben adódott a hazaiak előtt, Gallovič került helyzetbe, de próbálkozása könnyed csemege volt Trefil számára. A kassai sárga-kékek lendületesen kezdték a találkozót többet is birtokolták a labdát. A mérkőzés tizedik percében Fabiš veszélyes beívelése a kapura is veszélyes volt, de végül elkerülte a kaput. A kassai együttes az első negyedórában több lehetőséget is kidolgozott. A 12. percben Fabiš beívelését blokkolták a védők, a lepattanót pedig Zsigmund lőtte jócskán a kapu fölé. A mérkőzés 20. percében újabb nagy lehetőséget szalasztottak el a hazaiak, Kružliak lapos beadása után Medved lőtt nem sokkal a komáromi kapu mellé. A Kassa nagy nyomás alá helyezte az újonc Komárom kapuját, de a komáromiak állták a rohamokat.

A folytatásban is egyre inkább szorongatott a Kassa, a 26. percben egy megpattanó lövés után a komáromi kapusnak kellett nagy bravúrt bemutatnia, de ebből sem született meg a hazaiak vezető találata. A 35. Percben óriási fegyelmezetlenségi hibát követően a csapatkapitány Ján Krivák két perc alatt két sárga lapot is bezsebelt, így a kiállítás sorsára jutott. A komáromiak így emberelőnybe kerültek, mégis a Kassa előtt adódtak újabb nagy lehetőségek. Az első félidő utolsó perceiben Medved és Niarchos is megszerezhette volna a vezetést, a komáromi védelem azonban tisztázott, valamint Trefil is remekül védett. Az első játékrész végül gól nélküli döntetlennel zárult.

Szünetről visszatérve a hazaiak bodrogközi mestere Geri Gergely változtatott elsőként és Niarchos helyett Magda érkezett a pályára. A második játékrész egy komáromi lehetőséggel indult, Ožvolda centerét Ganbold fejelte a kassai kapu mellé.

Ezt követően a hazaiak is helyzetbe kerültek Bokros labdája Magdát találta meg, aki nem tudott kifogni a remekül védő komáromi kapuson. A hazaiak hiába játszottak emberhátrányban próbálták megszerezni a vezetést. A komáromiak remekül védekeztek és a kilenc perccel a vége előtt egy kontra után a csereként beálló Tamás Nándor a kapust átemelve megszerezte a vezetést a KFC-nek. A komáromiak a hajrában egy ígéretes helyről elvégzett szabadrúgás után növelhették is volna előnyüket Špyrka azonba a kapu fölé lőtt. A véghajrában a hazaiak nem tudtak pontot menteni, pedig Medved előtt ott volt a lehetőség az utolsó pillanatban a pontmentésre. A KFC győzelme azt is jelentette Radványi Miklós harmadszor is nyerni tudott a Kassai Futballarénában és sorozatban hat mérkőzése nem szenvedtek vereséget a kassai sárga-kékektől, de ami a legfontosabb, hogy első győzelmét szerezte a szlovák élvonalban a komáromi együttes.

A lila-fehérek hétközben kupamérkőzést játszanak az ötödosztályú Geletnek otthonában, majd szombaton ideiglenes otthonukban a Nagymihályt fogadják.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 5. forduló
FC Kassa - Komáromi FC 0-1 (0-0)
Kassai Futballaréna, Kassa, v.: Očenaš
Gólszerzők: Tamás (82.)
Sárga lapok:
Krivák (32.), Kružliak (34.), Zsigmund (61.), Geri (vezetőedző, 88.) ill. Špyrka (20.), Sylvestr (88.), Trefil (90+4.)
Kiállítva: Krivák (34.)
Kassa: Šípoš – Kružliak, Krivák, Jakubko – Fabiš, Gallovič, Zsigmund, M. Faško (Dos Santos 82.), Bokros (Innocenti 86.) – Niarchos (Magda 46.). Vezetőedző: Geri Gergely
Komárom: Trefil – Diviš, Špiriak, Rudzan, Šmehyl (Tamás 60.) – Pillár, Ožvolda (Németh 90.), Špyrka – Ganbold, Voleský (Nagy 80.), Bayemi (Sylvestr 60.). Vezetőedző: Radványi Miklós

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.