Hornyák Zsolt: Megpróbálkozunk a lehetetlennel is

2021. július 23., 09:35
Ondik Gábor

Mint arról beszámoltunk a köbölkúti Hornyák Zsolt edzette Puskás Akadémia háromgólos vereséget szenvedett a lett RFS Riga vendégeként, így nehéz helyzetből várhatják a felcsútiak a jövő heti visszavágót.

Hornyák Zsolt Puskás
Fotó: pfla.hu

A Puskás Akadémia az Európai Konferencia Liga második selejtezőkörének lettországi odavágóján 3-0-s vereséget szenvedett lett riválisa otthonában, ami után Hornyák Zsolt is elmondta véleményét.

Megkönnyítettük az ellenfél dolgát. Készültünk a jobb oldali beívelésekre, figyelmeztettem játékosaimat a rögzített helyzetekre, mégsem tudtuk hatástalanítani az ellenfél erősségeit, s a harmadik góllal lezárult a meccs. Próbáltunk változtatni, kisebb-nagyobb helyzeteket is kidolgoztunk, kezezésgyanús helyzet is akadt, de nem voltunk eredményesek, nem tudtunk „visszajönni” a mérkőzésbe

– foglalta össze a mérkőzést a lefújást követően Hornyák Zsolt.  

A felvidéki mester elmondta csapatával megpróbálják ledolgozni a lehetetlennek tűnő háromgólos hátrányt ledolgozni, de meg kell próbálkozni a lehetetlennel is fogalmazott a felcsútiak vezetőedzője.

Labdabirtoklásban jók voltunk, az akaraterő rendben volt, de az egyéni hibák döntőnek bizonyultak. Azt csináltuk, amit elterveztünk, erőltettük a saját játékstílusunkat, de három gól után nem tudtunk talpra állni. Nem lehetetlen a továbbjutás, de sajnos húsz perc alatt eldőlt ez a mérkőzés. Igyekszünk megváltoztatni a párharc kimenetelét, megpróbálkozunk a lehetetlennel is.

- nyilatkozta Hornyák Zsolt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Kövesse facebook oldalunkat is!