2021. november 20., 17:11

Hazai győzelemmel debütált Joao Janeiro a DAC kispadján

A hétvégén kerül sor a Fortuna Liga őszi idényének 15. fordulójára. A dunaszerdahelyi sárga-kékek századik alkalommal léptek pályára a MOL Arénában, ráadásul hazai közönség előtt hivatalosan is bemutatkozhatott a DAC új vezetőedzője, a portugál Joao Janeiro.

Fortuna liga
Fotó: dac1904.sk

A kéthetes válogatott szünet nem telt eseménytelenül a DAC háza táján, ugyanis a vezetőség megköszönte Németh Antal eddigi munkáját, menesztette posztjáról a gyenge eredmények miatt. A szünet alatt pedig a magyar NB I-ből érkezett a magyar szakember utódja, a portugál Joao Janeiro személyében, aki a Kisvárdától szerződött Csallóköz szívébe.

Janiero első ízben hazai pályán debütálhatott a hét meccs óta nyeretlen Szenice ellen. A három pont megszerzése tehát kötelező feladat volt a sárga-kékek számára. Azzal, hogy a Rózsahegy tegnap legyőzte a Trencsént még nagyobb szüksége volt a csallóközi együttesnek a pontokra.

A 40 esztendős portugál első kezdőjében már is felforgatta a csapatot, hiszen több olyan játékos is csak a kispadra nevezett, akik Németh Antalnál stabil kezdők voltak. Bekerült a csapatba, Sharani, a fiatal Veselovský, de ott volt a kezdőben Verlinden és Luciano Vera is, akit sok kritika ért az elmúlt időszakban a szurkolók részéről. Sérülés miatt nem állt Joao Janeiro rendelkezésére Lamkel Zé és Ion Nicolaescu sem.

A házigazda sárga-kékek komoly labdabirtoklási fölénye jellemezte az első perceket, a vendégek csupán elvétve jutottak el Jedlička kapujáig. A DAC egyre nagyobb nyomást helyezett a Szenice kapujára. A mindössze 19 esztendős Dominik Veselovský feladata a pontrúgások beívelése volt, ami után az első negyedóra végén adódott az első komolyabb hazai lehetőség. A 16. percben Hahn János került helyzetbe, lövését Ravas tolta szögletre. A MOL Aréna közönségére ezúttal sem lehetett panasz, ma is megállás nélkül buzdították a fiúkat.

Veselovský kezdőbe állítása jó húzásnak bizonyult Janeiro részéről, hiszen a fiatal tehetség veszélyes labdákat ívelt középre.

A találkozó huszadik percében Veselovský beadásnak szánt labdáját tolta ki a léc alól a Szenice kapusa. A hazaiak hiába futballoztak nagy fölényben, komoly helyzetekben ez nem igazán mutatkozott meg.

A 26. percben a magyar nemzeti csapatban is alapembernek számító Schäfer András került helyzetbe, előbb Ravas védett nagyot, majd nem sokkal később lapos lövése éppen csak elkerülte a vendégek kapuját. A sárga-kékek próbálkoztak, de a vendégek védelmén nem találtak fogást.

A hazaiak számára viszont intő jel volt, hogy a Szenice két alkalommal is betalált, igaz leshelyzetből.

Az első félidőben hátralevő részében az eredmény nem változott, ami gól nélküli döntetlent jelentett a szünetre.

Térfélcserét követően a hazaiak debütáló portugál edzője pályára küldte Andrija Baličot, némi meglepetésre Dominik Veselovský helyére, aki csapata egyik legjobbja volt. A masszívan védekező Szenice továbbra is komoly feladat elé állította a hazaiakat. Az 53. percben Balić nagy hibája után Šumbera került ziccerbe, a hazaiak legnagyobb szerencséjére azonban elhibázta a helyzetet.

Öt perccel később a csereként pályára Andzouana azonnal gólt szerezhetett volna, de ő sem tudta megtörni a gólcsendet. Egyórányi játékot követően Hahn is helyzetbe került, Davis passza után nem sokkal fejelt a kapu mellé a magyar gólvágó. Ezt követően az erdőhátiak is alakítottak ki helyzetet, sőt Jedličkának a kapufa is segítéségére volt a 64. percben, Vikri lövésénél.

A hazai játékosoknak egyre inkább sürgető volt a vezetés megszerzése, Janeiro újabb játékosokat küldött pályára. A portugál mester jó érzékkel cserélt, ugyanis a két cserejátékosa összehozta a vezető gólt, Krstović labdáját Moumou lőtte a kapuba a 68. percben.

A vezető gól megszerzése után a hazaiak meg is duplázhatták volna előnyüket, Ravas sokadik nagy védése után elmaradt a hazai gól. A hajrában az eredmény már nem változott, ami egy nehéz hazai győzelmet eredményezett a masszívan védekező Szenice ellen.

A DAC új portugál mestere Joao Janeiro tehát sikeresen debütált a sárga-kékek kispadján. Mivel a Zsolna hazai pályán pontot vesztett az újonc ellen, a sárga-kékek megelőzték a táblázaton a zsolnaiakat és feljöttek a negyedik helyre.

Fortuna Liga, 15. forduló:
FC DAC 1904 – FK Szenice 1-0 (0-0
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 3175 néző, v.:
Ziemba - Straka, Kmec
Gólszerzők: Moumou (68.)
Sárga lapok: Muhamedbegović (14.), Dimun (65.), Ciganiks (87.) ill. Mashike (23.), Šumbera (83.)
DAC: Jedlička - Vera, Kružliak, Muhamedbegovic, Davis (Ciganiks 64.) - Dimun, Schäfer - Sharani (Andzouna 56.), Veselovský (Balić 46.), Verlinden (Moumou 56.) – Hahn (Krstović 64.)
Szenice: Ravas - Twardek, Gáč, Pavlík, Šimčák (Duda 78.) - Halabrín (Repa 78.), Piroska - Oršula (Vikri 56.), Jurdík (Buchel 56.), Šumbera - Mashike
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.