Gracias, Messi!
Az argentin futballzseni, Lionel Messi hétfőn jelentette be a közösségi oldalán, hogy egy hosszú és rendkívül sikeres szakasz után lemondja a válogatottságát. A futballszurkolók lélekben már felkészülhettek erre, sokakat azonban még így is érzékenyen érintett a hír.
Sokan azon filozofáltak, hogy vajon Messi vagy Ronaldo vonul vissza hamarabb a válogatottól, végül az argentin klasszis hozta meg előbb ezt a döntést. Ez is mutatja a két játékos közti különbséget, Messi ugyanis képes beismerni a határait, míg Ronaldo talán a következő világbajnokságot is megvárná, ahol 45 éves kora ellenére a csapat vezéregyéniségének tartaná magát.
Az argentinok ugyan ezúttal is bejutottak a döntőbe, a mutatott játék alapján azonban nem érdemelték volna meg a győzelmet. Talán ez volt az a pillanat, ami nagyban meghatározta Messi döntését. Ahogyan azt levelében írta, az idei világbajnokság döntőjét követő "hosszas gondolkodás után" fájó döntést hozott, de megértette, hogy eljött a megfelelő pillanat a búcsúra.
- fogalmazott a 39 éves sztár.
Pontosan ez a mondat mutatja a két legenda közti különbséget, Messi ugyanis belátta, hogy ideje átadni a stafétát a fiatalabb játékosoknak, míg Ronaldo egyszerűen nem képes beismerni, hogy eljárt felette az idő. Az Inter Miami játékosa bő húsz éve erősítette az argentin csapatot, mely során sikerekből és kudarcokból sem volt hiány, 2022-ben azonban sikerült felérni a csúcsra, mikor Katarban vb-győzelemig vezette az argentin válogatottat, így klub- és válogatottszinten is lényegében minden fontosabb trófeát megnyert.
A Barcelona korábbi kiválósága a katari világbajnokság előtt is belengette a visszavonulását, ezen elhatározását azonban később visszavonta, és milyen jól tette.
Mint, ahogy azt már említettük, Messi bő húsz évet szerepelt az argentin válogatottban, egészen pontosan 2005. augusztus 17-én épp Budapesten, egy magyar válogatott elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be, melyet 2:1-re megnyertek. Messinek aligha vannak kellemes emlékei erről a találkozóról, a beállását követően mindössze egy perc után a kiállítás sorsára jutott, miután lekönyökölte az egyik magyar játékost.
A debütálás ugyan nem sikerült túl jól, a folytatás azonban már annál inkább, a legendás játékmester 207 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, melyeken 125 gólt szerzett. Háromszor járt vb-döntőben - ebből egy siker jött össze -, kétszer pedig a Copa Américát is elhódította. Messi válogatottbeli karrierjében 2016-ban történt egy törés, mikor a Chile elleni Copa América fináléjában büntetőt hibázott, csapata pedig elveszítette a mérkőzést.
Az argentin klasszis ekkor bejelentette visszavonulását, melyet viszont később visszavont. Nem kell azonban teljesen elbúcsúznunk Messitől, klubszinten tovább folytatja a pályafutását, bár mióta az Egyesült Államokba igazolt, kevesebb figyelmet kap. Hiába az MLS, a játéka továbbra is elképesztő, melyet a statisztikák támasztanak alá.
Az Inter Miami színeiben az idei szezonban 19 mérkőzésen 18 gólt szerzett és kilenc gólpasszt osztott ki, ami egészen elképesztő teljesítmény. Mondhatnánk, hogy az MLS-ben könnyű ilyen számokat hozni, Messi azonban az idei vb-n is bebizonyította, hogy továbbra is megállja a helyét a legmagasabb szinten.
Egy hosszú és rendkívül sikeres válogatottbeli karriert tudhat maga mögött az argentin zseni, hiánya pedig érzékelhető lesz a nagy tornákon.