DAC-Slovan: a pozsonyiak kérvényezték a derbi elhalasztását

2020. október 25., 09:48
Ondik Gábor

Mint arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk, a címvédő pozsonyi Slovan együttesénél 14 csapattag pozitív koronavírustesztet produkált, így veszélybe került a vasárnapi DAC-Slovan csúcsrangadó. A legfrisebb hírek szerint a Slovan kérvényezte a meccs elhalasztását egy későbbi időpontra.

Fotó: TASR

A pozsonyiak a Ligás Klubok Uniójához (LKU), valamint a dunaszerdahelyi futballklubhoz fordultak, hogy kérvényezzék a mérkőzés elhalasztását egy olyan későbbi időpontra, amikor teljes létszámban tudnak kiállni a rangadóra.

A Ligás Klubok Uniójának (LKU) hivatalos kézikönyve szerint amennyiben egy csapatnak 13 játékosa rendelkezik negatív koronavírus teszttel, beleértve a kapust is, köteles kiállni az adott mérkőzésen. A mérkőzés elhalasztása csak a klubok között megállapodás esetén lehetséges, illetve az ellenfél beleegyezésével. Egyenlőre semmiféle megállapodás nem született a klubok között

- olvasható a Slovan hivatalos közleményében.

A pozsonyi klub közleménye megjegyzi, mindent megpróbáltak, hogy egy későbbi időpontban teljes összetételben léphessenek pályára a DAC ellen. Mivel azonban ez nem lehetséges, a Ligás Klubok Uniójának hivatalos kézikönyve szerint kell eljárniuk ebben az esetben, és el kell fogadniuk az ebből fakadó előírásokat.

A klub tájékoztatása szerint a nap folyamán tájékoztatják a szurkolókat a helyettesítők névsoráról, akik a DAC ellen lehetőséget kapnak.