2020. augusztus 24., 11:00

DAC öröm a négyzeten

Mit takar a cím? Olyasmit, amit ritkán él át a fociszerető, főleg nálunk Dunaszerdahelyen a sárga-kékek csapatánál. Az új bajnoki idény kezdete óta négy mérkőzésből négyet megnyert a Storck-legénység. 16:2-es gólaránnyal vezeti a tabellát a DAC. Legutóbb a kerületi rangadón a nagyszombati Spartakot fektette két vállra a sárga-kék gárda.

Fotó: Facebook

A rangadóra mindenki készült. A lázas jelzőt jelen helyzetben nem használnám. Az YBS DAC fanklub már napokkal a mérkőzés kezdete előtt megkérte a szurkolókat, hogy a koreográfia elkészítésében segédkezzenek. Akkor még nem sejtette a stadiont megtöltő több mint 6000 néző, hogy milyen csodaszép és méltóságteljes látványelemmel készül a B-közép.

Jóval a mérkőzés megkezdése előtt már gyülekeztek szép számban a sárga-kék szurkolói. A Nógrád megyei Mátraterenyéről Motyó vezetésével a helyi sportklub is ellátogatott a bajnoki mérkőzésre. De itt voltak nyugattól-keletig, északtól-délig a DAC csapatának szurkolói. Mindenki itt van, mindenki tapsol…

Erős rendőri jelenlét volt tapasztalható a városban, városi rendőrök, polgárőrök, az állami rendőrség tagjai és a speciális egységek. A meccs elején mindig nagy a készülődés, de sajnos a lefújást követően szoktak portyázni a nagyszombati szurkolók és erőfölényben megtámadni a hazaiakat, ill. garázdálkodni. Akkor már sajnos az állami rendőrség nem biztosítja olyan erőkkel a közbiztonságot. Pedig bennünket, ha idegenben mentünk a városból ki- és bevezettek a kerületi székhelyen. Más idők voltak.

Beérve az arénába már javában ment a tribünök alatt a beszélgetés, sörözgetés. Szájmaszk nélkül senkit sem engedtek be, az alkohol ezúttal inkább a fertőtlenítőspray üvegeiből áradt. De legyünk óvatosak, hiszen a kormányfő egyszer már velünk riogatott.

Felérve a B-középbe már lehetett látni, hogy a nagyszombati Spartak több szurkolót szólít meg a B-középben is. Hangolódunk. Lassan, de biztosan mindenki elfoglalja a helyét. Tomi a kápó a „ketrecben”, Ervin és Laci a doboknál, Laci a zászlóknál, Roli az árbóckosárban. Mint egy igazi zenekar, a kórus is adott. A Nélküled következik és magasba emeljük a sálakat. Ekkor a nagyszombati szurkolók bemutatkoznak. Magyargyalázó rigmusokat kiabálnak, fütyülnek. Mi pedig dacolunk velük. „Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág…” Nem hallják meg bizony sokszor ezeket a nemzetgyalázó bekiabálásokat sem ott fent a labdarúgó szövetségben, sem egyes sportújságírók. De, ha bezzeg mi szólalunk meg és számukra nem tetsző dolog történik az már a címlapon szerepel. Kettős mérce, amit jó használni ellenünk.

Talán a kedves olvasó kitalálja a Himnusznál ugyanez lejátszódott pepitában. Előtte Király Gabi, az egykori kiváló magyar válogatott kapus végezte el a kezdőrúgást. Nem a szürke mackóalsóban, pedig jól mutatott volna benne. A Himnusznál egy jelenségre hívták fel a figyelmemet, hogy a főtribün szélén az ifjú focisták nem állnak fel. Nem láttam, nem tudok hozzászólni. De remélem nem így van. Pont Ők ne adnák meg a tiszteletet?

A koreográfia gyönyörű. Bár csak a képeken láttuk vissza a B-középből. De volt itt minden piros-zöld füstök, közötte Szent István király monogramja. Alatta pedig egy hosszú piros-zöld molinón: TÖBB MINT EZER ÉVE ITT DACOLUNK! Mondanom sem kell, ezer és ezer fénykép született róla. Az YBS fanklub ismét kitett magáért. Ezért is fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten anyagilag is támogassuk a gyűjtésüket.

Belevágunk a szurkolásba és a meccsbe. Mindkettő jól folyik. Meg a verejték is, meleg van. Az ellenfélnél ott van az egykori játékosunk, Erik Pačinda is. Nem zárta Őt szívébe a DAC tábor, mivel eléggé furán kezelte az itt töltött éveket, főleg a végét. Viszont most bizonyítani szeretett volna, ami később sikerült is neki. De ne rohanjunk előre. A mérkőzés egyébként remek színvonalú, igazi paprikás hangulatú találkozóra sikeredett. A vendégek kihasználták, hogy Očenáš játékvezető sípja sokszor néma maradt a keménységükért. Hajtott mindkét csapat, így a nagyszombatiak hálóőre Rusov sem maradt munka nélkül, de Jedličkának is volt védeni valója. Majd a 25. percben Divković Ramirez páros elhozta a kitörő boldogságot a stadionba. A venezuelai csatár, Eric Ramirez a hosszú sarokba varázsolta a labdát. Vezetünk! Nagy volt az öröm a B-közép is felrobbant. Nem hagyta magát azonban a nagyszombati gárda és támadott. Bizony a DAC fiatal kapusának volt mit védenie. A 43. percben azonban egy másik Erik is betalált. Ezúttal Kružliak maradt le a Pačindának érkező passzról, aki nem kegyelmezett. A gólját direkt a B-közép előtt ünneplő Pačinda gesztusait amit a sárga-kék szurkolóknak tett, nem igen díjaztuk. Az oldalvonalnál alakult ki aztán egy lökdösődés, ahol még a vendégek edzője is sárga lapot kapott.

A szünetben kicsit bosszankodtunk a bekapott gólon, de éreztük, hogy nem marad ez a végeredmény. Az öltözőben is biztosan megbeszélték a hibákat a fiúk, mert a második játékrészben aktívabban játszottunk. Schäfer, Balić, Friede és Kalmár tett próbára Rusov kapust. Éreztük, hogy jönnie kell a második gólunknak. Majd tizenegyeshez jutottunk Blackman akasztásáért. Egy újabb Eric érkezett, hogy elvégezze azt. Davis büntetőjét azonban a nagyszombati hálóőr kifogta. Mérgesek voltunk, de még volt idő mindig, hiszen még csak a 63. percben jártunk. Rá öt percnyire Kružliak fejesét még hárította Rusov, de aztán jött a csattanó. A 69. percben a remekül játszó Schäfer Andris kínálta meg egy passzal Ramirezt, aki a csukája orrával bele tudott érni és a labda átívelve a kapust, a hálóban kötött ki. Micsoda góóóól! Öröm és mámor a MOL Arénában, repült is a B-középben minden. A végén még a DAC harmadik gólja is a levegőben lógott, de nem került a hálóba. Elégedjünk meg a kettővel. És így is lett, hiába volt a hosszabbítás és még Rusov kapus is előre ment gólt lőni. A Storck-legénység taktikusan lehozta a meccset és a hármas sípszó után megérdemelt ünneplés kezdődött a MOL Arénában. Szép volt fiúk! – skandálta a hatezer néző. Bizony megérdemelt győzelmet szerezett újra a DAC csapata, így négy fordulót követően négy győzelemmel vezetik a táblázatot. Jó ránézni a bajnokság állására, ahol az első helyen a sárga-kékek vannak.

Augusztus 27-én az Európa-ligában a Hafnarfjördur csapatával mérkőzünk meg Izlandon, majd augusztus 29-én a bajnokságban az Aranyosmarót ellen lépünk pályára idegenben.

A DAC honlapján számolt be arról egyébként, hogy a nagyszombati csapat a dühét és csalódottságát a vendégöltöző berendezésén vezette le. „A vendégöltöző csata után. Az előző két látogatót dicsértük, a mainál erre sajnos nincs okunk. Az első felvételen a bejárati ajtó, a másodikon az edzőkabin ahogy a nagyszombatiak maguk után hagyták…” Mit fűzhetünk hozzá? Intelligenciát nem lehet vásárolni.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.