lapajánló
Az apadó folyó krónikája és a derű kultúráját terjesztő nyelvész
Magyar7 - 16. száma
2023. április 4., 15:29

Bundesliga: Válságülés Szoboszlaiéknál

Edzőjük nélkül tartottak válságülést a Szoboszlai Dominikot, Willi Orbánt és a sérült Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig labdarúgói a szerdai, Borussia Dortmund elleni Német Kupa-negyeddöntő előtt.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik
Fotó: TASR/AP
Összeült a csapat és megbeszéltek néhány dolgot, én nem voltam jelen. Úgy gondolom, ez normális"

- mondta kedden Marco Rose vezetőedző.

A kupában címvédő lipcsei együttes sorozatban három vereségen van túl, így várja a szerdai, hazai összecsapást.

Hogy a csapat hullámvölgyben van, az a játékosok és az edző számára is világos.

"Kevés sikerélményünk volt az utóbbi időben, a hangulat ennek megfelelő. - folytatta Rose, aki szerint az a megoldás, ha kibeszélik a dolgokat.

A csapat nem riadt játékosok gyülekezete, akik nem tudják merre van az előre és a hátra. Nem estek depresszióba."

A szakember egyébként két éve, a Borussia Mönchengladbach trénereként hasonlóan a Manchester City ellenében esett ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, majd utána még sorozatban hat mérkőzést veszített a csapatával, ezek között ott volt a Dortmund elleni kupanegyeddöntő is. A szezon végén aztán lemaradtak tanítványaival a BL-indulásról - ezt a forgatókönyvet az RB Leipzig mindenképpen szeretné elkerülni.

A Leipzig 26 fordulót követően az ötödik a Bundesligában, hátránya két pont a már BL-indulást jelentő negyedik helyen álló, Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburggal szemben.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.