Bernd Storck: A szurkolók a 12. játékosunk

2020. július 2., 09:59
Ondik Gábor

Több hónapos kihagyás után végre szépszámú szurkoló előtt rendezhettek bajnoki mérkőzést a szlovák élvonalban. A DAC hazai közönség előtt fogadta a nagy rivális, már bajnok pozsonyi Slovant. Egy remek mérkőzésen a sárga-kékek végül alulmaradtak a bajnokkal szemben.

Fotó: dac1904.sk/Lelkes Ernő

Bernd Storck első Slovan elleni rangadóján is túl van, a német szakember azonban nem a legerősebb csapatát küldte csatába, ugyanis Vida Máté hosszú időre kidőlt, valamint a védelemből is hiányzott Beskorovainyi. A két alapembernek számító játékos helyett a német szakember két fiatalt is a mélyvízbe dobott, akiket az U19-es csapatból ismerhettünk leginkább. Storck a kezdőben szavazott bizalmat Sainye Njie-nek, valamint a megsérülő Bendár helyére Matuš Malý-t küldte pályára, aki szintén első élvonalbeli mérkőzését játszotta.

Szeretnék gratulálni a Slovannak a bajnoki címhez, amit a szezonban nyújtott teljesítményéért megérdemelt. Köszönöm nekik a rugalmasságot is, ami lehetővé tette, hogy a mai találkozót újra ennyi néző előtt játszhassuk.

Kiváló meccset láttunk. Két nagyon fiatal játékossal álltunk fel, akik nem okoztak csalódást, akárcsak a többi játékos sem. A gólunkat egy szöglet előzte meg, az egyenlítő találat előtt pedig több hibát is vétettünk. Ha betaláltunk volna rögtön a második félidő elején, akkor más lehetett volna a végeredmény. Gólt kellett volna rúgnunk, hogy ne 1:3 legyen a vége.” - kezdte értékelését a DAC mestere, olvasható a klub hivatalos honlapján.

A német szakember továbbá kiemelte, hogy

a pozsonyiak jóval rutinosabbak, a DAC-ban nagyon sok a fiatal, ezért nem fél a jövőtől.

Storck elmondta, jövőre újra kihívják a Slovant, valamint a remek hangulatot teremtő szurkolókat is méltatta.

„A Slovannak tapasztaltabb focistái vannak. Valóban sok a sérültünk, és sárga lapos eltiltottunk is lesz a Zsolna ellen, de ez nem jelenthet problémát. Ez egy ilyen helyzet, meg kell oldanunk. Sok tehetséges srác futballozik az U19-es csapatban. Megtaláljuk a megoldást arra, miként álljunk fel szombaton. Nem féltem a csapatot, és a jövőtől sem tartok. Tudom, mit kell tennünk ahhoz, hogy jövőre a Slovan kihívói lehessünk a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

Nagyszerű volt ma újra ennyi szurkoló előtt játszani. Ma voltak a legtöbben, azóta, hogy kitört a járvány, és fantasztikus hangulatot teremtettek. A szurkolóink a 12. játékosunk.”

- zárta értékelőjét Storck a klub hivatalos honlapjának.

Kövesse facebook oldalunkat is!