2021. január 20., 10:02

Bénes László gólpasszának köszönhetően győzött a 'Gladbach

Sorozatban negyedik mérkőzésén maradt veretlen Bénes László csapata a Borussia Mönchengladbach a német Bundesligában. A doborgazi tehetség csereként beállva játszott főszerepet együttese győzelmében.

Fotó: bundesliga.com

A német élvonalbeli bajnokság (Bundesliga) 17. fordulójának hétközi fordulójában a Borussia Mönchengladbach hazai pályán fogadta a Werder Bréma együttesét. A hazaiak felvidéki futballistája Bénes László ezúttal is a cserepadról szállt be a második félidőben.

Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, amiben egyik gárda sem tudta gólra váltani lehetőségeit, így gól nélkül zárult a félidő. Fordulást követően Marco Rose a hazaiak mestere ezúttal is csereként küldte pályára a doborgazi Bénes Lászlót, méghozzá az 59. percben, aki meg is hálálta edzője bizalmát.

A felvidéki tehetség mindössze hét perccel pályára lépését követően máris főszereplővé vállt, hiszen kihagyhatatlan helyzetbe hozta Elvedit, aki nem is hibázott és megszerezte a győzelmet jelentő gólt. A mérkőzés további részében akadtak lehetőségek mindkét kapu előtt, de egyik gárda sem tudott újabb gólt szerezni, így a Mönchengladbach egygólos győzelmet aratott és négy bajnoki óta veretlen a Bundesligában. Bénesék győzelmüknek köszönhetően a tabella hetedik helyét foglalják el.

A forduló további programjában a Hoffenheim idegenben a Hertha BSC otthonában aratott magabiztos háromgólos győzelmet, míg továbbra sem találja formáját a Borussia Dortmund, sárga-feketék a Leverkusen otthonában szenvedtek 2-1-es vereséget.

Szalai Ádám a magyar válogatott csapatkapitánya a Mainz színeiben egy negyedórát kapott a Wolfsburg elleni hazai bajnokin. A Mainz hiába élvezhette a hazai pálya előnyét, nem tudtak pontot szerezni hazai, mivel kétgólos vereséget szenvedtek.

Német Bundesliga, 17. forduló:
Borussia Mönchengladbach - Werder Bréma 1-0 (0-0)
Hertha BSC – Hoffenheim 0-3 (0-1)
Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund 2-1 (1-0)
Mainz – Wolfsburg 0-2 (0-0)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.