2022. március 19., 15:03

Az utolsó percekben mentettek pontot Zsolnán a sárga-kékek

A válogatott szünet előtt újabb rangadót játszottak a dunaszerdahelyi sárga-kékek. A Joao Janeiro vezette DAC a hatodik helyezett Zsolna otthonában vendégeskedett.

Zsolna DAC
Fotó: dac1904.sk

A sárga-kékek legutóbbi 18 mérkőzésükből csupán egy vereséget szenvedtek a zsolnai együttes ellen. A dunaszerdahelyiek portugál vezetőedzője ezúttal is több helyen változtatott, bekerült a csapatba a panamai válogatott Cesar Blackman, míg első alkalommal került be a kezdőcsapatba a Ferencvárostól kölcsönbe érkező fiatal tehetség Szánthó Regő. A Nagyszombat ellen első dunaszerdahelyi gólját megszerző Balogh Norbert játékára ezúttal nem számíthatott Janeiro, de kisebb sérülése után visszatért Hahn János, aki a kispadon kezdett.

A találkozó első perceiben a DAC birtokolta többet a labdát, de a Zsolna is aktívan kezdett és több lehetőséget is kialakítottak a hazaiak Ricardo Ferreira kapuja előtt. Öt perc alatt három gólszerzési lehetőség is adódott a hazaiak előtt, Minárik lövését védte a sárga-kékek kapusa, majd nem sokkal később Paur fejese szállt a vendégek kapuja fölé.

Az első negyedóra végén a debütáló Szánthó Regő kerülhetett volna ziccerbe Andrezinho indítása után, mivel azonban az utolsó pillanatban rálépett a labdára a fiatal magyar tehetség, oda lett a ziccer. Annak ellenére, hogy a korlátozásokat eltörölték, nagyon kevés néző választotta programként ezt a mérkőzést, ez pedig a találkozó viszonylag korai időpontjával volt magyarázható.

A folytatásban a Zsolna előtt több veszélyes lehetőség is adódott, sőt a hazaiak a kapufát is becélozták, a 24. percben Janošík lövése a felső lécet találta el, de a labda nem pattant a gólvonal mögé. Szinte az ellentámadásból a DAC is veszélyeztett, Verlinden vágta a kapu fölé. Félórányi játékot követően Szánthó passza után Krstović került ziccerbe, de a montenegrói gólvágó nem tudta góllal befejezni az akciót, az oldalhálót találta telibe. Az első játékrész hajrájában Ďuris távoli lövése veszélyesen csapódott le, de ebből sem született gól. Két perccel az első félidő vége előtt Balić passzolta ki a labdát jobb szélen érkező Verlinden elé, aki nem tétovázott és a hosszúba helyezte a labdát. Az első félidő egygólos dunaszerdahelyi vezetéssel zárult.

Szünetről visszatérve a DAC előtt két komoly gólszerzési lehetőség is adódott, előbb Blackman lövését tolta szögletre Belko, majd pár perccel Andrezinho helyzete után a hazai kapus góltól mentette meg a zsolnai együttest. A DAC játékában benne volt a második gól, az 54. percben Balić életerős lövését is kivédte Belko.

A futball örökszabálya ezúttal is beigazolódott, ha nem rúgsz, akkor kapsz. Az 56. percben Paur kiegyenlített, kihasználva a dunaszerdahelyi védelem orbitális hibáját. A sárga-kékeket megfogta a Zsolna egyenlítő találata, hat perccel később pedig hátrányba is kerültek a vendégek. A hazaiak játékosa Iľko forgatta be a DAC védőit, majd a frissen beállt Kaprálik szinte első labdaérintéséből gólt szerzett. Húsz perccel a vége előtt óriási ziccert szalasztottak el a hazaiak, Myslovič kétszer is célba vette a Ricardo kapuját, először Kružliak mentett, majd az ismétlés után Ricardo védett. Az utolsó negyedórára Janeiro a magyar válogatott Hahn Jánost is pályára küldte.

A sípszó előtti tíz percben a DAC erőlködött, próbálkoztak ugyan a sárga-kékek, de nem volt meg a csapat játékában a kellő lendület az egyenlítő gólhoz. A ráadás perceiben mégis a csereként beálló Moumou parádés góljával a sárga-kékek pontot mentettek.

A kéthetes válogatott szünet talán jót tesz a sárga-kékeknek, hiszen a rájátszásban még nyeretlen a DAC, ráadásul sorozatban ötödik idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzni a dunaszerdahelyi együttes. A sárga-kékek legközelebb két hét múlva a MOL Arénában fogadják a Szered együttesét.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás (bajnoki címért), 3. forduló:
MŠK Zsolna – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-2 (0-1)

Štadión pod Dubňom, Zsolna, 574 néző v.: Smolák - Štrbo, Ferenc
Gólszerzők: Paur (56.,), Kaprálik (62.) ill. Verlinden (43.), Moumou (90+1.)
Sárga lapok: Kružliak (31.)
Zsolna: Belko - Leitner, Kopas, Minárik (Owusu 78.) - Rusnák, Sauer (Myslovič 69.), Mráz (Gono 61.), Iľko, Ďuriš - Paur (Nemčík 78.), Jánošík (Kaprálik 61.)
DAC: Ricardo - Blackman, Kružliak, Muhamedbegovic, Ciganiks - Balić, Njie - Szánthó (Szánthó 62.), Andrezinho (Hahn 74.), Verlinden (Nebyla 66.) - Krstović
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.