Az én focim: A nyolcadik napon

2021. június 19., 08:00
Rajkovics György

Az Európa-bajnokság nyolcadik napja után az ötvenegy mérkőzésből huszonegyet lejátszottak. A szlovákok döntetlenben reménykedtek a svédek ellen, ami nem jött össze, és a biztosnak vehető továbbjutást is elszalasztották. A csehek és a horvátok nem bírtak egymással, ahogy az angolok és a skótok derbije sem hozott győztest.

EURO 2020
Fotó: TASR / AP

Sok ez a huszonnégy csapat az Eb-n? Ötvenegy meccs. Korábban a világbajnokságokon rendeztek ennyit. Egyesek már azt is soknak tartották a világ legnagyobb tornáján. Ennél többet aligha bírna el az európai kontinensviadal. Persze az UEFA-nál (Európai Labdarúgó-szövetség) sosem mehetünk biztosra. Ha hozna annyi bevételt, hogy megérje növelni a létszámot, akkor rábólintana a szövetség. Arra azért kíváncsi lennék, hány olyan fanatikus fociőrült akadhat a világon, aki a torna mindegyik összecsapását megnézi. Amelyek egy időben játszódnak, azokat természetesen felvételről. Mert meg lehet unni a focidömpinget, érezhet csömört a játék szerelmese. Jók ezek a meccsek? Mindegyik találkozó persze nem lehet örömjáték, és egyáltalán kinek mit jelent a jó foci?

Szentpétervár, Glasgow, London. Csupa észak-európai városok voltak a június 18-i helyszínek. A szlovákok a svédek ellen léptek pályára, és egy döntetlen szinte a biztos továbbjutással ért volna fel. Masszív védelem, 4-4-2-es felállás, ami nagyon fekszik a skandinávoknak. Nyíltabb focit játszottak, mint a spanyolok ellen, de ezen a találkozón is a második félidőben mutatták meg igazán, hogyan támad a sárga-kék gárda.

Kuckának volt egy óriási lehetősége, amelyet végül les miatt érvénytelennek nyilvánítottak, és ezekből volt hiány szlovák részről, a gólhelyzetekből. A svédek három vagy négy ziccert is kihagytak, ezekből legalább két fejesgólt szerezhettek volna. Aztán egy tizenegyes döntött, és Svédország a második fordulóban is kapott gól nélkül lehozta a kilencven percet. A svéd hoki jutott eszembe a svéd fociról. Ugyanúgy a taktika az első, amelynek az oltárán feláldoznak mindent. Okos játék, nem szép vagy látványos, de kifizetődő. A szlovákok repülhetnek Európa egyik sarkából a másikba, Sevillába.

Glasgow-ban a vb-ezüstérmes horvátok megszerezték az első pontjukat az Eb-n. Az angolok elleni első fordulóban mintha nem érdekelte volna őket az eredmény. Beáldozták volna a meccset? Persze nem az első körben kell csúcsformában játszani, de mégis. Csehország tehát vezetést szerzett. Lovren könyökölt, ez tény, a vérző orrú Patrik Schick meg berúgta a harmadik Eb-találatát. Vajon szabályos volt pályán hagyni vérző orral? Legyünk szőrszálhasogatók. A játékvezető szerint igen. Horvátország viszonylag gyorsan egyenlített, az 1-1 pedig azt jelenti, hogy a 4 pontos csehek nagy eséllyel nyolcaddöntősök.

A száztizenötödik derbit játszotta Anglia es Skócia, ezúttal az esős londoni Wembleyben. Harry Kane-ék messze nem voltak olyan meggyőzők, mint az első fordulóban. Volt egy kapufájuk, de csak egyszer találták el a kaput az egész meccs során. A skótok számára valószínűleg az angolok elleni rangadó felér egy Eb- vagy vb-döntővel. Ziccereket hagytak kihasználatlanul, nyerhettek volna, helyette gól nélküli döntetlennel zárult a derbi, ahogy az első is, 1872. november 30-án.

A torna eddigi meccsenkénti gólátlaga 2,14. Az öt évvel ezelőtti Európa-bajnokságon a harmadik helyezettek közül a négypontosok továbbjutottak, ketten voltak, a négy hárompontosból pedig a két legjobb gólkülönbséggel rendelkező. A The Times című brit napilap meg arról írt, hogy az UEFA a döntő alternatív helyszínének Budapestet tekinti, ha a korlátozások érvényben maradnak és a londoni Wembleybe nem tudnak bemenni a külföldről érkező drukkerek. Mivel a brit kormány egyelőre nem vonta vissza a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozásokat, valamint a tíznapos kötelező karantént, ezért a kontinenstorna szervezői tárgyalásokat kezdeményeztek a szigetország vezetőivel.

Kövesse facebook oldalunkat is!