2020. október 1., 20:02

Akár hétezer szurkoló is ott lehet Messi vagy Ronaldo budapesti meccsén?

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) engedélyezi, hogy az égisze alá tartozó mérkőzéseken a stadionok legfeljebb harmincszázalékos kihasználtsággal fogadjanak hazai nézőket.

Bajnokok Ligája kupa
Fotó: TASR/AP

Ez azt jelenti, hogy a Ferencváros, amely a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatát is vendégül látja majd a BL csoportkörében, nagyjából 7 ezer szurkolót engedhet be a Groupama Arénába.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapján jelezte, hogy a határozat az októberi válogatott mérkőzésekre is érvényes, ugyanakkor a magyar együttes előbb jövő csütörtökön Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgária vendége lesz Szófiában, majd három, illetve hat nappal később Szerbia és Oroszország fővárosában lép pályára a Nemzetek Ligájában, így a nemzeti együttest legközelebb csak novemberben láthatják a magyar szurkolók.

A közönség beengedéséről a végső döntést minden esetben az illetékes helyi hatóság mondja ki, vendégszurkolók viszont nem lehetnek egyik arénában sem az UEFA rendelkezései szerint.

Az UEFA égisze alatt március közepe óta valamennyi mérkőzést zárt kapuk mögött játszották le a koronavírus-járvány miatt, az egyetlen kivétel a budapesti Puskás Arénában múlt csütörtökön rendezett Bayern München-Sevilla európai Szuperkupa-találkozó volt, melyen éppen azt tesztelték, hogy a nézők milyen körülmények között látogathatják újra a nemzetközi meccseket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.