2021. december 17., 08:10

A tabellaszomszédok rangadójával zárja az őszi idényt a DAC

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) őszi idényének utolsó fordulójára kerül sor a 2021-es naptári évben. A szlovák labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának nyitómérkőzésén a DAC hazai pályán játssza idei utolsó bajnokiját a harmadik helyezett Rózsahegy ellen.

dac
Fotó: dac1904.sk

Az őszi idény utolsó fordulójának nyitómérkőzésén a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán fogadják a harmadik helyezett Rózsahegy gárdáját. Az szinte biztos, hogy a DAC a negyedik helyen telel, ugyanis ahhoz, hogy a liptói együttest megelőzze a Joao Janeiro vezette DAC, legalább hétgólos különbséggel kellene győzni a sárga-kékeknek, mivel a szezon közben a gólarány számít a helyezéseknél, az egymás elleni találkozók mérlege csak az alapszakasz és a rájátszás végén kap jelentőséget.

A DAC 40 esztendős portugál mester irányítása alatt még veretlen, ráadásul még gólt sem kaptak a sárga-kékek. Legutóbb a Slovan otthonában maradt érintetlen Jedlčka hálója, aki immáron 360 perce nem kapott gólt. Janeiro továbbra sem számíthat Kalmár Zsolt, Szendrei Ákos és Sainey Njie játékára, míg Lamkel Zé pályára lépése kérdéses a péntek esti rangadón.

„Egyértelműen a három pont megszerzése a célunk. Elismerjük a Rózsahegy minőségét, hiszen a tabellán előttünk állnak. Egy nagyon specifikus ellenféllel találkozunk. A rózsahegyi gárda hazai nevelésű futballistákból áll, akiknek a nagy része már több éve együtt futballozik. Remekül védekeznek, és a góljaik kétharmadát rögzített játékhelyzetek után szerezték. Azt gondolom, jól felkészültünk belőlük, és mindent megteszünk a siker érdekében.

Összpontosítva kell futballoznunk, mert szeretnénk hárompontos karácsonyi ajándékkal kedveskedni a szurkolóinknak”

– jelentette ki Joao Janeiro vezetőedző, a klub hivatalos honlapjának.

A két gárda az idei szezonban már találkozott egymással, legutóbb szeptemberben a Rózsahegy otthonában győztek a sárga-kékek, ami ráadásul a rózsahegyiek egyetlen hazai veresége az idei kiírásban. A liptói gárda a bajnokságban eddig mindössze két vereséget szenvedett, csupán a DAC és a címvédő Slovan tudta legyőzni Peter Struhar csapatát. A Rózsahegy vezetőedzője ismerős lehet a sárga-kékek szurkolóinak hiszen 2010 és 2014 között a DAC-ban futballozott, és 44 élvonalbeli találkozóján 2 gólt lőtt a sárga-kékek színeiben. A Rózsahegy keretében egy másik ismerős névvel is találkozhatunk, hiszen a DAC támadója Martin Rymarenko a Rózsahegy csapatában szerepel kölcsönben.

A két csapat legutóbbi öt bajnokiján a DAC nem szenvedett vereséget, három győzelem és két döntetlen a mérlege a sárga-kékeknek.

A MOL Arénába legutóbb tavaly szeptember találkoztak a felek, akkor a DAC egy emlékezetes mérkőzésen 3-2-re győzött.

Fortuna Liga 19. fordulójának teljes programja:
December 17., péntek:

FC DAC 1904 – MFK Rózsahegy 17:00 (Nova Sport, VOYO)
December 18., szombat:
FK Szenice – AS Trencsén 15:00 (VOYO)
FK Pohronie Garamszentkereszt – MFK Tatran Liptószentmiklós 15:00 (VOYO)
FC ViOn Aranyosmarót - MFK Zemplén Nagymihály 15:00 (VOYO)
ŠKF Orion Tip Szered – FC Szpartak Nagyszombat 15:00 (VOYO)
December 19., vasárnap:
MŠK Zsolna - ŠK Slovan 17:00 (Dajto, VOYO)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.