2022. július 19., 20:07

A Fradi és a Slovan egykori felvidéki játékosa ferencvárosi győzelmet vár

Egykoron a Ferencvárosban és a pozsonyi Slovan színeiben megforduló magyar válogatott támadó Priskin Tamás is nyilatkozott egykori csapatai nagy rangadója előtt a Bajnokok Ligájában és elmondta mire számít szerda este.

Priskin Tamás
Fotó: fradi.hu

A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a magyar bajnok Ferencváros a szlovák bajnok pozsonyi Slovan ellen lép pályára szerda este Budapesten. A találkozót óriási érdeklődés előzte meg és zöld-fehérek telt ház előtt fogadják Holmanékat. A mérkőzést megelőzően pedig a Fradi és a Slovan egykori magyar támadója is nyilatkozott a Fradi hivatalos honlapjának. A felvidéki futballista a Ferencvárosban 2017 és 2020 között szerepelt és ez idő alatt 30 mérkőzésen öt gólig jutott a zöld-fehérek színeiben.

A Fradit erősebb csapatnak tartom. Remélem, minél messzebb eljut majd a Bajnokok Ligájában. A Slovanban is van minőség, és bizonyára a pozsonyi klub játékosai is motiváltan lépnek majd pályára, az ismert, 30 évvel ezelőtti történtek miatt.

Szerdán 2-0-s Fradi-győzelmet várok és összeségében ferencvárosi továbbjutást

- nyilatkozta Priskin Tamás a Fradi és a Slovan egykori játékosa a fradi.hu-nak.

A korábbi magyar válogatott futballista elmondta jó időszakot töltött a pozsonyiaknál, de leginkább a DAC mérkőzéseit követi a szlovák bajnokságban. Priskin 2015 és 2017 között a pozsonyi együttes színeiben 63 mérkőzésen lépett pályára és 28 gólt szerzett, valamint Szlovák Kupát nyert a Slovannal.

Elsősorban a dunaszerdahelyi DAC eredményeit követem, de persze utána mindig megnézem, mit játszott a Slovan.

Tisztában vagyok vele, hogy magabiztosan nyerték meg legutóbb a bajnokságot, s az első BL-selejtezős fordulóban hosszabbításban, nagy szerencsével verték ki a grúz bajnok Dinamo Batumit. - nyilatkozta Priskin a FradiMédiának.

A pozsonyi Slovan magyar válogatott játékosa Holman Dávid, aki nem mellesleg a Ferencvárosban nevelkedett, nem örül a Fradi elleni párharcnak.

Nem örültem a Fradinak. Nem lesz könnyű egyik csapatnak sem, mindenki ismeri ennek a párharcnak a hátterét.

Az FTC a nevelőegyesületem, sok szép emlék fűz oda. Lelkileg fel kell készülnöm. - mondta az M1-nek az ötszörös válogatott futballista.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.