A Ferencváros a DAC ellen tartja a BL-főpróbát

2021. június 28., 09:40
ma7 | MTI

A dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatával mérkőzik meg szerdán a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Ferencváros.

FTC DAC
Fotó: fradi.hu

Az OTP Bank Liga címvédőjének közleménye kiemelte:

a dunaszerdahelyi csapat hazai mérkőzéseinek elengedhetetlen részeként szurkolóik mindig eléneklik az Ismerős Arcok immáron ikonikussá vált Nélküled című dalát. Bár a találkozót ezúttal a Groupama Arénában rendezik, a hagyományos éneklés most sem marad el, ráadásul az FTC meghívására az együttes frontembere, Nyerges Attila a mérkőzést megelőzően élőben adja majd elő a dalt.

Az összecsapásra várják szurkolóikat is.

A 18 órakor kezdődő összecsapásra a jegyek a ferencvárosi stadion pénztárában, illetve online is megvásárolhatók.

Bérletes szurkolóik 20 százalék kedvezményt kapnak a DAC elleni meccsre érvényes belépők árából.

A jelenleg érvényes egészségügyi előírásoknak megfelelően a DAC elleni találkozón való részvétel feltétele a védettségi igazolvány/applikáció és a fényképes személyazonosító megléte, valamint a mérkőzésre szóló jegy együttes felmutatása.

A Fradi ekképp mutatta  a DAC-t
A DAC az összmagyarság kultikus csapata, a felvidéki labdarúgás fellegvára.

Az együttes a szlovák élvonalban szerepel, a 2020/2021-es szezonban másodikként zárt, így a legújabb nemzetközi kupasorozat, az Európa Konferencia Liga selejtezőjében szerepelhet majd. Első ellenfele a szerb Partizán Belgrád lesz.

A dunaszerdahelyiek több szempontból is kiemelkedő szezont zártak, nyolcmeccses veretlenségi sorozatot produkáltak az évad végén. Emellett a klub az eddigi első osztályú szereplése során a legmagasabb pontszámmal, 65 ponttal zárta a küzdelmeket, a legtöbb gólt szerezte (66-ot), a legjobb gólkülönbséggel végzett (+28), illetve több fordulón keresztül vezette is a tabellát.

A csapat vezetőedzője az ezüstéremmel végződő idényben a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a 2016-os Európa-bajnokság idején dolgozó Bernd Storck volt, őt váltotta a korábbi pályaedző, Németh Antal. Sikereit több magyar játékossal érte el az együttes, melynek tagja volt a nyáron távozó Vida Máté mellett a nemzeti csapat jelenleg sérült szélsője, Kalmár Zsolt vagy éppen a napokban zajló Eb-n is számításba vett Schäfer András.

A DAC-szurkolók szavazatai alapján Schäfert és Kalmárt megelőzve a venezuelai csatár, Eric Ramirez lett a Dunaszerdahely legjobb játékosa, pillanatnyilag ő a felvidéki együttes legjobbja. Ramirez nagyszerű félszezont produkált, 13 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt lőtt, valamint új klubrekordot is felállított, miután sorozatban hat ligameccsen talált be legalább egyszer. Minden sorozatot figyelembe véve 35 meccsen 17-szer talált az ellenfelek kapujába, emellett nyolc gólpasszt is kiosztott. A 22 éves csatár teljesítményére hazájában is felfigyeltek, az eddig egyszeres venezuelai válogatott Ramirez ugyanis meghívást kapott a dél-amerikai kontinenstornán, a Copa Americán szereplő együttesbe.

A Fradi programja

Az előző BL-idényben csoportkörös FTC a 2021/22-es sorozat selejtezőjének első fordulójában a koszovói Pristinával mérkőzik meg,

az első találkozót jövő kedden, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A vesztesek a harmadik számú európai kupasorozat, az első alkalommal kiírt Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában folytatják szereplésüket. Az FTC-nek a főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyernie a BL-ben.

Kövesse facebook oldalunkat is!