2022. január 9., 19:49

A DAC korábbi magyar játékosa nem igazol a Honvédhoz

A korábban Dunaszerdahelyen is futballozó, jelenleg a lengyel élvonalban szereplő Piast Gliwice magyar játékosa, Vida Kristopher tavasszal is Lengyelországban futballozna.

vida
Fotó: sport.interia.pl

Az elmúlt hetekben olyan hírek jelentek meg a magyar sajtóban, miszerint a DAC korábbi magyar futballistája, Vida Kristopher hazaigazolhat és a Budapest Honvéd csapatában folytathatja.

A Nemzeti Sport megkeresésére ezt maga az érintett magyar játékos cáfolta.

„Jó volt újra a srácokkal együtt mozogni kinn a pályán, de ez csak a bevezető volt, hétfőtől kezdődnek az igazi edzések. Az idény első fele nekem és a csapatnak is felemásra sikeredett. Jól kezdtem a bajnokságot, az első öt mérkőzésen három gólt szereztem, egy gólpasszt adtam, utána viszont sérülésekkel küzdöttem. Előbb kaptam egy rúgást a bokámra, majd beszakadt a vádliizmom, kellett néhány hét, mire visszanyertem az erőnlétem. Összességében nem panaszkodhatom a játékpercekre, az már jobban bosszant, hogy sok pontot vesztettünk a mérkőzések végén a figyelmetlenségünk miatt. A mérkőzések többségén nem játszottunk ugyan alárendelt szerepet, a döntetlent és a győzelmet is többször is emiatt buktuk el.”     - kezdte Vida Kristopher a Nemzeti Sportnak.

A dunaszerdahelyi DAC korábbi gólvágója 2020 februárjában igazolt a lengyel Ekstraklasában szereplő Piast Gliwice csapatához. A 26 esztendős támadó összeségében 53 tétmérkőzésen lépett pályára a lengyel klub színeiben és 5 gólja mellett két gólpasszt is kiosztott. A jelenleg is futó idényben három gólt is szerzett a bajnokságban. A magyar futballista a Nemzeti Sportnak elmondta, nem keresték egykori csapatától a Budapest Honvédtól, így tervei szerint tavasszal is Lengyelországban szeretne maradni.

„Nem beszéltem senkivel a Budapest Honvédtól – mondta Vida a vele kapcsolatos átigazolási hírekről. – Ezen a télen semmiképp sem szeretnék távozni a Piasttól, arra koncentrálok, hogy a tavaszom minél jobban sikerüljön. Szeretnék még legalább öt gólt szerezni, gólpasszokat adni, és nemzetközi kupainduláshoz segíteni a csapatot. A jövőmről csak ezt követően gondolkodom el.”    - nyilatkozta Vida Kristopher a nemzetisport.hu-nak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.