2021. március 7., 09:28

A DAC farmcsapata a Somorja és a KFC is idegenben szerzett pontot

Szombaton, a szlovák másodosztály 19. fordulójában Komárom és Somorja is idegenbeli döntetlen játszott. A komáromiak a tabella második helyezettjétől raboltak pontot, míg a Somorja a Puhó otthonában szerzett pontot.

Fotó: stksamorin.sk

A másodosztály 19. fordulójának szombati játéknapján a Komáromi FC idegenben a második helyezett Liptószentmiklós otthonában szerzett értékes pontot. Németh Szilárd legénysége már a 19. percben hátrányba került, miután Janec volt eredményes.

A szünetig nem is változott az eredmény, pihenőről visszatérve a lila-fehéreknek az egyenlítés is összejött. A 67. percben a KFC büntetőhöz jutott, amit Krela higgadtan értékesített.

A komáromiak a végéig megőrizték az eredményt, és a Liptószentmiklós otthonában szereztek bravúros pontot.

Németh Szilárd tanítványai szerdán ismét pályára lépnek, ugyanis a Radványi Miklós edzette Zólyombrézó csapatával mérkőznek hazai pályán, a mérkőzést még a koronavírus miatt halasztottak el a tavaszi szezon kezdetén. A komáromiak majd hétvégén a Puhó csapatát fogadják, szintén hazai pályán.

II.liga, 19. forduló:
MFK Tatran Liptószentmiklós - KFC Komárom 1-1 (1-0)
Gólszerzők:
Janec (19.) ill. Krela (67., büntetőből)

A DAC farmcsapatának számító Somorja is idegenben lépett pályára a 19. fordulóban. A somorjaiak kezdőjében ezúttal a DAC csapatából Sainey Njie  kapot lehetőséget, míg Bögi Ferenc és a kölcsönben Somorján szereplő Ernest Boateng is csereként lépett pályára.

A csallóközi együttes az első félidőben több komoly gólszerzési lehetőséget is kihagyott Rymarenko révén, így az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult. Szünet után a Puhó szinte azonnal megszerezte a vezetést Kapusniak góljával az 50. percben. A bekapott gól után a somorjaiak mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, ez a 67. percben sikerült, Báez beadása után Nagy Zoárd fejesével kiegyenlítettek a vendégek.

A hajrában a Somorja akár a győzelmet is megszerezhette volna, de kimaradtak a lehetőségek. A döntetlennel a csallóközi együttes a tabella tízedik helyén áll, és a következő fordulóban a Kassa otthonában lépnek pályára Michal Kuruc tanítványai.

Nem vagyok elégedett az egy ponttal. Az egész meccsen domináltunk, fölénybe játszottunk, sok helyzetünk volt. Minimum további két – három gólt szerezhettünk volna. Ugyan idegenben játszottunk, de két pontot vesztettünk. A játékosok az első perctől kezdve maximálisan megtettek mindent a sikerért. Részünkről jól nézett ki a meccs, csak a helyzetek kihasználásával volt baj.

 - nyilatkozta a somorjai mester a klub hivatalos honlapjának.

MŠK Puhó - FC ŠTK Somorja 1-1 (0-0)
Gólszerzők:
Kapusniak (50.) ill. Nagy (67.)

A forduló további programjában Radványi Miklós együttes a Zólyombrézó hazai pályán győzött három góllal a Máriatölgyes ellen, ezzel négy pontra csökkentette hátrányát csapata az éllovasokkal szemben a tabella harmadik helyén. Megszerezte visszatérése első gólját Erik Pačinda Kassán, a DAC korábbi támadója a Tőketerebes ellen talált be, csapata 3-0-ra győzött.

Megosztás
Címkék