2021. május 20., 09:17

A bajnokság után a kupát is megnyerte a pozsonyi Slovan

Drámai küzdelemben hosszabbítás után a pozsonyi Slovan nyerte a Szlovák Kupát, miután a fináléban egy erősen vitatható büntetővel legyőzték a Zsolnát.

slovan
Fotó: TASR

A bajnokság után a Szlovák Kupában is komoly csatára késztették a Slovant, a pozsonyi együttes drámai csatában hosszabbítás után múlta felül a rivális Zsolnát, ezzel történelmi sikert ért a pozsonyi együttes, miután sorozatban másodszor duplázott a szezonban.

A Szlovák Kupa fináléjában magyar résztvevő is volt, méghozzá a magyar válogatott Holman Dávid kezdőként lépett pályára a pozsonyi Slovan színeiben.

A mérkőzés a 26. percben a zsolnai Minárik kiállítása után vett fordulatot a találkozó, ugyanis négy perccel később az emberhátrányban futballozó Zsolna megszerezte a vezetést Kiwior remek lövésével. Hiába játszhatott emberelőnyben a Slovan az első játékrészben Vladimír Weiss csapatának nem sikerült az egyenlítés.

Szünet után komoly nyomást helyezett ellenfelére a címvédő Slovan, a zsolnaiak nem is tudták megtartani előnyüket. A mérkőzés 61. percében Henty fejesével kiegyenlített a Slovan. Az égszínkékek próbálták döntésre vinni és megfordítani a finálét, de a rendes játékidőben nem sikerült eldönteni a kupa sorsát.

A rendes játékidő után következhetett a túlóra, a hosszabbítás első félidejének végén, a zsolnai kezéhez hozzáért a labda, ami után a VAR is akcióba lépett és hosszas videózgatás után Kraľovič játékvezető is megnézte az esetet és befújta a büntetőt a pozsonyiaknak. A büntetőt az ifjabbik Weiss gólra is váltotta, ez pedig kupagyőzelmet ért a pozsonyiaknak.

A hosszabbítás második félidejében az ifjabbik Weiss megkapta második sárga lapját, így számára hamarabb ért véget a finálé, ami viszont újabb csavart már nem hozott a drámai fináléban.

A folytatásban a Zsolna már nem tudott egyenlíteni és kiharcolni a büntetőpárbajt, ezzel a Slovan megvédte címét és a bajnoki cím után a kupát is megnyerte sorozatban másodszor, amivel klubtörténelmet írtak az égszínkékek.

A Slovan kupagyőzelmével az is eldőlt, hogy a Fortuna Liga hétvégi utolsó fordulója után rájátszás útján dől el a harmadik induló kiléte az Európai Konferencia Liga selejtezőiben, eddig a DAC és a Nagyszombat indulása biztos ebben a kupasorozatban, míg a Slovan a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat a következő szezonban.

A rájátszásban a Zsolna, Trencsén, Aranyosmarót és az alsóház győztese (Rózsahegy vagy a Szered) között dől el az utolsó nemzetközi kupaindulást jelentő hely.

Slovnaft Cup, Döntő:
MŠK Zsolna – ŠK Slovan 1-2 (1-0,1-1) hosszabbítás után
Téglamező, Pozsony, v.: Kráľovič
Gólszerzők: Kiwior (30.) ill. Henty (61.), Weiss (104+4., büntetőből)
Sárga lapok: Ďuriš (75.), Rusnák (78.), Fazlagič (90.), Javorček (90+2.), Bernát (120.), Kurminowski (120.) ill. De Marco (23.), Weiss (98.), Šulla (120.), Bajrić (120.), Abena (120.)
Kiállítva: Minárik (26.) ill. Weiss (111.)
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!