2024. május 31., 12:40

Vajon ránk is ilyen jövő vár? Nekünk is AI-robotokkal kell majd harcolnunk megmaradásunkért?

A Netflix ezúttal sem hagyta cserben a sci-fi rajongókat, ugyanis egy aktuális témával rukkolt elő, ami nem más mint a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI). Ez a disztópia és utópia határán mozgó történet olyan morális kérdéseket vet fel, melyek jelenlegi társadalmi helyzetünkre is hatással lehetnek. Az utóbbi időben Elon Musk is rámutatott arra, hogy az a jövő, amely olyan távolinak tűnik, hamarabb utolér bennünket, mint gondolnánk. 

mesterséges intelligencia
Fotó: pixabay.com

A mesterséges intelligencia születésének éveiben nem csoda, hogy különféle elméleteket gyártunk annak jövőjéről. A film alapját ugyanis egy 2043-ban történt eseményhez igazítják, amikor is február 2-án a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok fellázadnak az emberiség ellen. Összefoglalva tehát a sztori nem komplikált, hiszen egy évtizedeken át tartó háborút dolgoz fel. Habár ez valóban nagyon elcsépeltnek és gyorsan felejthetőnek tűnhet, mégis tartogat érdekes meglepetéséket.

A színészgárdát illetően elmondhatjuk, hogy nagyszerű színészek alkotják. A főbb szerepeket Jennifer Lopez (A Wall Street pillangói), Sterling K. Brown (Amerikai irodalom), Simu Liu (Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája) és Mark Strong (Szörnyella) töltik be. A film rendezője Brad Peyton. Az ő víziója az, melyet mindannyian a filmvásznon, esetünkben a Netflixnek hála az otthon melegében bekuckózva tudunk megtekinteni tévékészülékeinken.

A film Atlas Sheperd és az ő házi robotjának kapcsolatát mutatja be. Atlas (Jennifer Lopez) adatelemzőként dolgozik, pontosabban az Országok Nemzetközi Koalíciójának (ONK) munkatársaként vizsgálja az AI-robotok működését. Küldetésének érzi megállításukat, főként vezetőjük, Harlan (Simu Liu) levadászását, ugyanis ő volt az első AI-robot, aki ellenszegült felhasználójának.

A három évtizeddel ezelőtt kirobbant háború a közlekedésben, az egészségügyben és a háztartásokban működtettet mesterséges intelligenciával felruházott robotok biztonsági protokolljának megszegésével kezdődött. A háború kitörését követően Harlan megszökött, és azóta a világűrben él, ahol a bosszúszomjasan szövi tovább az emberiség elpusztításával kapcsolatos tervét.

A végső leszámolás 2071-ben kezdődött, amikor egy ONK-csapat Atlas segítségével felderítette Harlan űrbéli tartózkodási helyét. A felderítést és a rajtacsapást újszerű mesterséges intelligenciával ellátott robotkapszulákban tették meg. Az ütős fegyverarzenállal felszerelt gépek és az azokat vezető katonák hiába igyekeztek túljárni ellenségük „eszén”, a szerencse nem állt melléjük. Szinte mindenkit lemészároltak, mindössze Atlas és a csapatvezető ezredes élte túl. Egyikük a robotkapszulában ragadt, másik pedig az AI-robotok hadifogolyaként végezte.

A film az előbb említett jelenettől kezdve válik igazán érdekessé. Ekkor kerülnek felszínre Atlas mesterséges intelligenciához kapcsolódó aggályai.

Meg kell küzdenie a gondolattal, hogy az anyja által feltalált idegkapoccsal kell majd megosztania elméjét egy AI-robottal.

Az, hogy ez a kapcsolódás valóban megtörténik-e, a főgonosz meghal-e, végleg elpusztul-e a Föld vagy mégis megmenekül az emberiség, arra csak akkor kaphatunk választ, ha leülünk és két órát rászánva átengedjük magunkat egy olyan disztópisztikus utazásnak, amely lehet, hogy húsz év múlva már a mi valóságunkká válhat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.