2020. augusztus 26., 10:17

Polanski kizárása a filmakadémiából jogszerű a bíróság szerint

Roman Polanskinak nem sikerült jogi úton érvényteleníttetnie kizárását az amerikai filmakadémiából.

Roman Polanski
Fotó: TASR / AP

Egy Los Angeles-i bíró kedden úgy döntött,

indokolt volt az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) 2018-as döntése,

mellyel kizárta soraiból a szexuális zaklatás vétségében bűnösnek talált sztárrendezőt.

A döntést alátámasztották a tények,

nem „önkényes” volt - közölte Mary Strobel bíró.

Kalifornia államban 2019 áprilisában nyújtott be keresetet Polanski

azzal az indokkal, hogy az akadémia nem a protokoll szerint járt el, amikor kizárta soraiból. Az Oscar-díjas filmrendező kizárásának visszavonását, valamint a kereset benyújtásával járó összes költség fedezését kérte az akadémiától.

Az Oscar-díjak odaítéléséről döntő testület igazgatósága 2018 májusában döntött a szexuális erőszakban bűnösnek talált tagjai, Bill Cosby komikus és Roman Polanski kizárásáról. Polanski már korábban elismerte, hogy 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt. Emiatt börtönben is töltött 42 napot, de végül megszökött az Egyesült Államokból, ahol azóta is elfogatóparancs van érvényben ellene.

A 87 éves Polanski azóta nem tért vissza az Egyesült Államokba, holott 2003-ban A zongorista című filmjéért megkapta az Oscar-díjat, ám a díjátadón, amelynek közönsége felállva tapsolta meg sikerét, nem lehetett jelen.

A rendező számos alkalommal kérte ügye felülvizsgálatát,

egykori áldozata is többször leszögezte, hogy nem szeretné Polanski elítélését és támogatta az ügy lezárását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.