2022. november 11., 14:24

Nyugaton a helyzet még mindig változatlan

Erich Maria Remarque híres regényének legújabb adaptációja az év legfontosabb filmje, amelyben a főszerepet a háború gyilkos és kegyetlen, mindent felőrlő gépezete játssza. A film október végén debütált a Netflixen.

nyzugaton a helyzet
Fotó: Netflix

Az új Nyugaton a helyzet változatlan legnagyobb erőssége az, hogy az elmúlt évek két legjobb háborús filmjéből merít, s egyben ötvözi azok stílusát. Az egyik a Sam Mendes-féle 1917, amely egyedi és újszerű képi ábrázolással, látszólag egyetlen vágás nélkül mutatta be az első világháború frontjának nyomasztó atmoszféráját. 2017-ben pedig Christopher Nolan a Dunkirkkel értelmezte újra a háborús filmek fogalmát, s lépett túl a Hollywoodtól többnyire megszokott, egyoldalú ábrázoláson.

Iskolapadból a frontra
A film alapjául szolgáló regény Erich Maria Remarque német író tollából született, s először egy magazin közölte folytatásokban, majd 1929-ben jelent meg regény formájában is, Im Westen nicht Neues címmel. Még abban az évben megjelent magyarul, s érdekesség, hogy a „Nyugaton a helyzet változatlan” jóval közelebb állt a német eredetihez, mint az angol „All Quiet on the Western Front”, amely nagyjából annyit tesz: nyugaton minden csendes.

S noha a kiadók tartottak attól, hogy 10 évvel a világháború után az emberek nem igazán fognak érdeklődni a téma iránt, a regény óriási siker lett. Amerikában például az 1929-es év legeladottabb könyve volt, s a következő évben már filmet készítettek belőle, amely két Oscar-díjat is nyert.

A történet főhőséhez, Paul Baumerhez hasonlóan maga Remarque is az iskolapadból került a frontra, s a lövészárkokban társaival együtt soha be nem gyógyuló sebeket szerzett.

A regény nem csupán feltépte azok sebeit, akik valamilyen módon részesei voltak a borzalmaknak, hanem egyben képviselte is azok hangját, akikről már-már elfeledkeztek.

Mire a falevelek lehullottak

Az első világháború egyik fő jellemzője az volt, hogy nem sokkal a konfliktus kitörése után a nyugati fronton állóháború alakult ki, a katonák a lövészárkokban rekedtek, miközben a frontvonal alig mozdult el a háború végéig. Ahogy a filmben is megjegyzik, olykor 3 millió katona esett el alig 100 méternyi terület megszerzéséért. Összességében csaknem 17 millióan haltak meg a Nagy Háborúban, amelynek kitörésekor az emberek az utcákon ünnepeltek, a katonák pedig énekelve, jókedvvel vonultak a frontra.

Azután néhány héttel később a leszakadó végtagok, vagy a szemük láttáró brutális módon, egy szempillantás alatt szó szerint szertefoszló bajtársak látványa észhez térített mindenkit. A német katonák nem vonultak be Párizsba, de a lehulló falevelekre sem értek haza.

Helyette kénytelenek voltak berendezkedni új otthonaikban, a hideg és nyirkos lövészárkokban. Bárhogy is nézzük, az első világháború egy elkerülhető, értelmetlen konfliktus volt, amely nagyon sokat ártott Európának, s amelynek lezárása gyakorlatilag előszobát nyitott a folytatásra.

Remarque regényében a katonák testi-lelki szenvedésére helyezte a hangsúlyt. A frontra igyekvő katonák nem igazán tudták, mit is jelent a háború, hiszen előtte Európában évtizedekig éltek boldog békeidőket. Paulékhoz hasonlóan sokan lázba jöttek a felfokozott, hazafias beszédektől, amelyek hatására önként jelentkeztek a frontra.

Ugyanakkor ezek a férfiak, családapák és fiatal fiúk, ha túl is élték, óriási lelki sérüléseket szenvedtek a fronton, a látottak és átéltek hatására pedig egy életre csorbult az emberiségbe vetett hitük.

Sohasem tértek haza

Ahogy a bevezetőben már említettem, az új Nyugaton a helyzet változatlan erősen ötvözi az 1917 és a Dunkirk stílusát. Utóbbi esetében nagy hangsúlyt kapott a zene, amely által a néző annak ellenére tudta átérezni a katonák félelmét és kétségbeesését, hogy az ellenfelet gyakorlatilag nem is mutatták meg a képernyőn.

Edward Berger rendező az új adaptációban a nyers, naturális ábrázolást tűzte ki célul, amelyben ugyancsak hangsúlyos szerepet kapott a zene. Így például a film egészén végigvonuló, baljós hangulatú fő téma, a jellegzetes, mindig vissza-vissza térő gépies és rideg akkordjaival tökéletesen szimbolizálja a háború mindent maga alá temető mivoltát.

A film egyik legerősebb és egyben legborzasztóbb jelenete a német katonák elleni francia ellentámadás, ahol belépnek a képbe a páncélosok és a lángszórós alakulatok is. S ahol hősködés helyett – látva a halál képében lassan közeledő, orbitális és kegyetlen túlerőt – a katonák menekülni kezdenek, vagy épp rimánkodva könyörögnek az életükért. Ilyen szempontból az új adaptáció még Steven Spielberg klasszikusáig, a Ryan közlegény megmentéséig is visszanyúl.

A filmben a nagypolitikai eseményeket is igyekeznek bemutatni, így kapunk egy, az eredeti regényben nem szereplő fiktív szálat, Matthias Erzerberger német politikussal a középpontban, aki a compiègne-i fegyverszünet aláírója volt. A szál feltételezhetően a nagy képet hivatott erősíteni, s mivel egy adaptációról beszélünk, úgy gondolom, nincs semmilyen probléma a jelenlétével.

Az év legfontosabb filmje
A kiadóhoz hasonlóan mi is feltehetjük a kérdést: mit adhat 2022-ben egy első világháborúról szóló film az embereknek? Nos, többet, mint azt elsőre gondolnánk, de mindenekelőtt képet a háború valós természetéről.

Arról, hogy a kezdeti eufória után hogyan lesz úrrá az emberen a kétségbeesés, a rémület, s a csontig hatoló félelem. Arról, hogy a harctéren átéltek hatására hogyan hal ki belőlük az emberség, s bukkan felszínre a bennük rejlő vadállat.

Mindezzel párhuzamosan a katonák közti bajtársiasság nagyobb hangsúlyt kap, s látszólag a reménytelenség közepette is van mibe kapaszkodniuk.

Ám a veszteségek és a bosszúvágy hatására a katonák tovább süllyednek, míg végül mindannyian ottmaradnak a csatatéren. Azok is, akik túlélik és hazatérnek. Mert, ahogy a filmben Paul is megjegyzi: „2 év öldökést nem tudunk csak úgy levetni, mint egy zoknit.”

Tapasztalataim szerint az emberek egy jelentős és viszonylag hangos része ma sincs tisztában a háború mivoltával. Hogy ez annak köszönhető-e, hogy hosszú ideig a háború valóban távoli, messzi és megfoghatatlan dolognak tűnt  –  vagy épp a médiában és a szórakoztatóiparban ábrázolt hamis képet veszik-e alapul, arra nem könnyű válaszolni. Annyi viszont biztos, hogy az első, 1930-as feldolgozáshoz hasonlóan a történet ismét jó eséllyel indul az Oscar-díjért, Németország ugyanis a Nyugaton a helyzet változatlant nevezi a legjobb nemzetközi film kategóriájában.

A film tehát nem egy könnyed alkotás, és fel lehet vetni, hogy talán túl naturális részletességgel mutatja be a háborút és a harcokat. De végsősoron ez volt a készítők célja, s ezért is javaslom mindenkinek a megtekintését. Mert bár napjainkra a módszerek, a haditechnika és a hadviselés is jócskán megváltoztak, a háború mindent felőrlő természete megmaradt ugyanolyannak, amilyen az ősidők óta is volt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.