2020. február 7., 12:10

Egy kis Oscar-díj történet

Los Angelesben vasárnap este – magyar idő szerint hétfő hajnalban – 92. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kitüntetéseit, az Oscar-díjakat.

Oscar-jelölések
Az Oscar-díjak jelöltjeinek szűkebb köréről döntenek
Fotó: IGN Hungary

Az első díjat 1928-ban az egyetlen Oscar-díjas némafilm, a Wings kapta. (2011-ben - eddig utolsó fekete-fehér filmként - a francia A némafilmes nyert, amelynek csak a legvégén hangzik el egy rövid dialógus.) Az első nyertes hangosfilm a Broadway Melody (1929), az első színes, egyben a leghosszabb (234 perc) Oscar-díjas játékfilm az Elfújta a szél (1939). A legjobb film kategóriában az első nem amerikai győztes a Laurence Olivier készítette angol Hamlet (1948) volt.

Elsőként Leo McCarey nyert rendezőként és forgatókönyvíróként is (A magam útját járom, 1944). Billy Wilder volt az első, aki a Legénylakásért (1960) a legjobb rendezés, a legjobb film és a legjobb forgatókönyv díját is megkapta. Hozzá csatlakozhat most Quentin Tarantino (Volt egyszer egy Hollywood), Todd Phillips (Joker), Sam Mendes (1917) vagy a dél-koreai Bong Dzsun Ho (Élősködők).

Először 1961-ben nyert a legjobb férfi és női főszereplők közt is külföldi, az osztrák Maximilian Schell és az olasz Sophia Loren, Lorent egyben elsőként díjazták nem angol nyelvű szerepért (Egy asszony meg a lánya). Legutóbb Marion Cotillard (Piaf, 2007) nyert nem angol nyelvű szerepben, idén követheti őt Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség).

Antonio Banderas, Penelope Cruz, Pedro Almodovar
Fotó:  TASR/AP

A legrövidebb alakításért (5 perc 2 másodperc) Beatrice Straight (Hálózat, 1976), a leghosszabbért (143 perc) Vivien Leigh (Elfújta a szél, 1939) kapott Oscart.

Két háromgenerációs Oscar-családot tartanak számon: 1948-ban Walter Huston mellékszereplőként, fia, John rendezőként és forgatókönyvíróként, unokája, Anjelica mellékszereplőként nyert (1985). Carmine Coppola 1974-ben filmzenéért, fia, Francis Ford rendezőként, unokája, Sofia pedig forgatókönyvért kapott szobrocskát (2003).

Az egyetlen Oscar-díjas szülőktől származó Oscar-díjas Liza Minnelli: ő 1972-ben főszereplőként, apja, Vincente Minnelli 1958-ban rendezőként kapott Oscart, anyját, Judy Garlandot tiszteletbeli Oscarral jutalmazták 1939-ben.

A legtöbb Oscar-jelöléssel a Newman família büszkélkedhet: idén az unokatestvér Thomas (Házassági történet) és Randy (1917, Toy Story 4) a család 93. jelölését gyűjtötték be filmzenéért.

A filmek közt A Gyűrűk Ura - A Király visszatér 2003-ban mind a 11 jelölését díjra váltotta. A Ben Hur (1959) és a Titanic (1997) 12, illetve 14 jelölésből kapott 11 Oscar-díjat, hozzájuk csatlakozhat az idén 11 kategóriában jelölt Joker.

„Összetettben” Walt Disney a csúcstartó 26 Oscarjával, és egyszerre a legtöbb – négy – Oscart is ő vehette át 1953-ban.

A színészek között a négyszeres Oscar-díjas Katharine Hepburn áll az élen, őt hárommal Meryl Streep, Jack Nicholson, Ingrid Bergman, Walter Brennan és Daniel Day-Lewis követi, utóbbi az egyetlen, aki csak főszereplőként győzött, hozzájuk csatlakozhat most Tom Hanks. A jelölések terén Meryl Streep a csúcstartó, akit 2018-ban már 21. alkalommal nomináltak.

A Joan Fontaine-Olivia de Havilland színésznő testvérpár mindkét tagja Oscar-díjas, szintén nyert aranyszobrocskát a Lionel és Ethel Barrymore testvérpáros. A férfiak között az egyetlen jelölt testvérpár a Jokerért idén negyedik jelölését begyűjtő Joaquin Phoenix és fiatalon meghalt bátyja, River (Üresjárat, 1988). Az izlandi Hildur Gudnadóttir (Joker) első nőként nyerhet a legjobb eredeti filmzene kategóriában. A legjobb eredeti filmdal kategóriában izgulhat Diane Warren (Áttörés), a jelölések terén a nők között a negatív rekorder, akit most 11. alkalommal nomináltak, de még egyszer sem nyert.

Hét olyan film van - Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1975), Hálózat (1976), Hazatérés (1978), Az aranytó (1981), A bárányok hallgatnak (1991), Lesz ez még így se (1997) -, amelyben a női és a férfi főszereplő is Oscar-díjas lett. Idén erre esélyes a Házassági történet. A Vágy villamosa (1951) és a Hálózat (1976) három színészi Oscar-díjat kapott, a Házassági történet itt is rekordot állíthat be.

A rendezők közül csak John Fordnak van négy Oscarja. Saját maga által rendezett filmben Charlie Chaplin, Laurence Olivier és Roberto Benigni nyújtott Oscar-díjas színészi alakítást. A rendezők között kilencedik jelölésével rekorder Martin Scorsese második Oscarját nyerheti idén.

A színészek közt Richard Burton hét, Peter O'Toole nyolc jelölés után távozott üres kézzel, utóbbi 2002-ben életműdíjjal vigasztalódhatott. Közel jár hozzájuk Glenn Close, akit tavaly hetedszer jelöltek, de akkor sem díjazták. A filmek között A fordulópont (1977) és a Bíborszín (1985) a 11 jelölésből egyet sem váltott díjra.

A színészek közül legidősebben Christopher Plummer (82) és Jessica Tandy (80), legfiatalabban Timothy Hutton (20) és Tatum O'Neal (10) örülhetett Oscar-díjnak. A legifjabb Oscar-nyertes Shirley Temple, aki 1935-ben, hatévesen speciális, "miniatűr" Oscart kapott, a legidősebb Eli Wallach, aki 95 évesen vehetett át életműdíjat 2010-ben. A ma élő legidősebb Oscar-díjas színész Olivia de Havilland, aki 2016-ban volt 100 éves. A rendezők közül legidősebben Clint Eastwood (74, Millió dolláros bébi), legfiatalabban Damien Chazelle (32, Kaliforniai álom) nyert. Az olasz Ennio Morricone hatodik Oscar-jelölését (Aljas nyolcas, 2016) váltotta díjra 87 évesen, ezzel ő az Oscarért folyó verseny legidősebb nyertese.

Az operatőrök közül csak a mexikói Emmanuel Lubezkit ismerték el három egymást követő évben Oscar-díjjal (2013, 2014, 2015).

Ketten kaptak Nobel-díjat és Oscar-díjat is: G. B. Shaw ír drámaíró és Bob Dylan amerikai énekes, dalszerző. Két éve a közelmúltban elhunyt Kobe Bryant egykori profi kosárlabdázó a Dear Basketball című animációs rövidfilm írójaként nyert szobrocskát.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.