2023. március 10., 19:48

Az Oscar-díj története

Vasárnap este - közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban - 95. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kitüntetéseit, közismert nevükön az Oscar-díjakat.

oscar-díj
Fotó: pixabay.com

A filmvilág legrangosabb kitüntetését 1927-ben alapították. Az első díjakat (hivatalos nevükön Academy Award of Merit) 1929. május 16-án a hollywoodi Roosevelt Szálloda zártkörű bankettjén 12 kategóriában adták át, Charlie Chaplin életműdíjat kapott. A mintegy 270 vendég 36 asztalnál foglalt helyet, a ceremónia alig negyedórát vett igénybe.

A díjjal járó szobrocskára 1931-ben ragadt rá az 1939-től hivatalosan használt Oscar elnevezés, mert az Margaret Herricket, az akadémia első könyvtárosát - állítólag - Oscar nevű nagybátyjára emlékeztette.

A 33,2 cm magas, 3,8 kilós trófea egy filmtekercsen álló, teste előtt kardot tartó lovagot ábrázol, a talapzat tekercsének öt küllője az Akadémia öt ágát - színészek, rendezők, forgatókönyvírók, producerek és technikusok - jelképezi.

A díjazottak nevét - a korai lapzárta miatt - sokáig előre megkapták az újságok, ám amikor 1940-ben a bankettre érkező vendégek az egyik lapban már olvashatták is az eredményt, áttértek a lepecsételt és a helyszínen felnyitott borítékokra. Az 1932-es gálát közvetítette először a rádió, az 1953-ast a televízió. Az esemény ma már több mint 200 országban és az interneten is nézhető.

Az idén 23 kategóriában osztanak Oscar-díjat. A legjobb idegen nyelvű - 2020-tól legjobb nemzetközi - film díját először 1956-ban a Federico Fellini rendezte Országúton nyerte el. A díjat magyar alkotások közül 1982-ben Szabó István Mephisto, 2016-ban Nemes Jeles László Saul fia című filmje kapta meg. Az első Oscar-díjas magyar alkotás Rofusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje volt 1981-ben, a rövidfilm kategóriában 2017-ben Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyert.

A legjobb nemzetközi film kategória öt jelöltje közé most először került be ír alkotás (A csendes lány).

A humanitárius tevékenységet az 1956-ban alapított Jean Hersholt Humanitárius Díjjal, a kiemelkedő filmes alkotók pályafutását Oscar-életműdíjjal ismerik el. A legkiválóbb producereket elismerő, 1937-ben alapított Irving G. Thalberg-emlékdíjat nem minden évben ítélik oda.

Első színes bőrűként Hattie McDaniel nyert mellékszereplőként (1939), a legjobb férfi főszereplők közt 1963-ban győzött először afroamerikai színész, Sidney Poitier, 2001-ben lett először Denzel Washington és Halle Berry révén a legjobb férfi és női színész is afroamerikai. A legjobb film kategóriában 2014-ben diadalmaskodott először fekete rendező, a brit Steve McQueen (12 év rabszolgaság). Ugyanekkor lett először latin-amerikai a legjobb rendező, a mexikói Alfonso Cuarón (Gravitáció), aki négy éve a Romáért a rendezői, operatőri és a legjobb idegen nyelvű filmért járó szobrot is átvehette. Az idén a legjobb - élő szereplős - rövidfilm jelöltjeként izgulhat, s ezzel a brit Kenneth Branagh mellett az egyetlen, akit hét különböző kategóriában nomináltak az Oscarra.

A japán születésű Miyoshi Umeki első ázsiai születésű színésznőként nyert 1957-ben (Sayonara) a mellékszereplők közt. A filmtörténetben most először három színészi kategóriában négy ázsiai színész - Michelle Yeoh, Ke Huy Quan, Hong Chau, Stephanie Hsu - is izgulhat, ráadásul utóbbi két színésznő egymás ellenfele, Yeoh pedig a legjobb színésznői kategória első ázsiai jelöltje. A legjobb mellékszereplők közt nominált Judd Hirsch (A Fabelman család) első (Átlagemberek, 1980) és mostani jelölése között több mint 40 év telt el, ami rekordnak számít, míg Angela Bassett 29 évet várt a Tina után mostani második Oscar-jelölésére (Fekete Párduc 2.).

Női rendezőt háromszor díjaztak, Kathryn Bigelow (A bombák földjén, 2009), Chloé Zhao (A nomádok földje, 2021) és tavaly Jane Campion (A kutya karmai között) személyében.

A kínai származású Zhao volt az első nem fehér nő, aki a kategóriában jelölést kapott, s producerként Bigelowhoz hasonlóan a legjobb film kategóriában is nyert.

A rendezők közül két egymást követő évben John Ford (1940 - Érik a gyümölcs, 1941 - Hová lettél, drága völgyünk?), Joseph L. Mankiewicz (1949 - Egy levél három asszonynak, 1950 - Mindent Éváról) és a mexikói Alejandro G. Inárritu (2015 - Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), 2016 - A visszatérő) nyert. Mankiewiczet máig egyetlenként rendezőként és forgatókönyvíróként is két egymást követő évben díjazták. A filmakadémia kétszer díjazott társrendezőket: a West Side Story-ért (Robert Wise és Jerome Robbins, 1961), valamint a Nem vénnek való vidékért (Joel és Ethan Coen, 2007). Idén a legjobb rendezés kategória esélyese Daniel Kwan és Daniel Scheinert (Minden, mindenhol, mindenkor).

A legjobb film kategóriában 2009 óta tíz alkotás is jelölhető, idén a legtöbb, 11 jelöléssel a Minden, mindenhol, mindenkor című film várja a díjkiosztót. A Remarque regényéből készült Nyugaton a helyzet változatlan a legjobb film és a legjobb nemzetközi film kategóriában is esélyes.

A díj története során a legtöbb, 14 jelölést a Mindent Éváról (1950), a Titanic (1997) és a Kaliforniai álom (2016) kapta. Eddig három film - Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1975), A bárányok hallgatnak (1991) - győzött mind az öt fő kategóriában (legjobb film, férfi és női főszereplő, rendezés, forgatókönyv).

A leghosszabb Oscar-díjas film Ezra Edelman csaknem nyolcórás O.J.: Egy amerikai hős című dokumentumfilmje (2016).

Az élő filmesek között a legtöbb Oscar-jelöléssel John Williams zeneszerző büszkélkedhet, aki idén 53. nominálását kapta (A Fabelman család), s ő az egyetlen a díj történetében, akit - 1967 óta - hét évtizeden át jelöltek az aranyszobrocskára.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.