Apám lánya: megrázó történettel szembesültünk a komáromi filmvetítésen - KÉPEKKEL
A májusi párkányi és galántai bemutatója után, június 8-án a komáromi Tátra Moziban került sor a tavaly készült, Apám lánya című kreatív-dokumentumfilm nyilvános, ingyenes vetítésére. Annak ellenére, hogy a produkciót a felvidéki Podhradská Lea rendezte, az érdeklődők először Magyarországon láthatták, ahol kiérdemelte a Magyar Filmkritikusok-díját, és első helyezést ért el a Verzió filmfesztiválon. A komáromi vetítés után a rendezővel és Nagy Annamária pszichológussal Jakubecz László, a Pátria Rádió munkatársa beszélgetett.
Az esemény nyitányaként a szlovákiai vetítések szervezője, Lackó Sándor producer, a Prestige Kft. tulajdonosa üdvözölte a jelenlevőket. Mint mondta: az Apám lánya című filmnek nem ő a producere, ám azt a Story Lab és a Prestige Kft. jóvoltából mutathatják be a szlovákiai mozikban.
„Az öt hazai nyilvános és ingyenes vetítésre meghívtuk a munkaügyi hivatal és a rendőrség azon munkatársait, valamint pszichológusokat is, akik szakmailag is érdekeltek. Érdekes ugyanis olyan szempontból is tekinteni erre az alkotásra, hogy három évtizeddel ezelőtt az állami szervek miként kezelték a filmben felvetülő kérdéseket, problémákat...”– fejtette ki.
Azután kezdődhetett a sokak által várva várt film vetítése, amely történetének középpontjában a rendező családjának egy évtizedekig elhallgatott tragédiája áll. Podhradská Lea mindössze nyolcéves volt, amikor apai ágon a féltestvére, Deni ripsz-ropsz eltűnt az életükből. Azután a rokonság némaságba burkolózott, sokáig senki sem kereste az eltűnt lányt, de róla különféle mendemondák kaptak szárnyra, amelyek többsége rossz fényben állította be őt: talán prostituált vagy drogfutár lett...
Bár huszonhét évnyi csend után váratlanul levél érkezett Denitől, további feszültséget szítva: azt a család válasz nélkül kidobta. Lea azonban ekkor döntött: kamerájával útnak indul, hogy felkutassa rég nem látott, emlékfoszlányaiban élő nővérét, és helyére tegye saját múltjának hiányzó darabjait.
Szlovákia spanyolországi nagykövetségén keresztül megtudta, hogy éppen börtönben van, ahová azonban nem sikerült bejutnia. Ezért levelezni kezdett vele, s időközben tudomást szerzett nővére szenvedésekkel teli, borzasztó hazai és spanyolországi életének részleteiről. Nem akarom lelőni a poént, ezért röviden csak ennyit árulok el: a fiatalon két gyermeket szült, majd róluk lemondani kényszerült Denit azok apja, majd az őt prostitúcióra, kamion- és raktárkifosztásokra kényszerített, spanyol férfiak is gyakran megverték, megalázták. Drogügyek miatt végül egy spanyolországi börtönben kötött ki.
Miután onnan a szükséges „papírok” nélkül szabadult, a húga segítségével hazautazott, de a családból senki más nem volt rá kíváncsi, nem nyújtott neki segítséget. A film a letűnt posztszocialista rendszer visszásságaira is rámutatott: a sok traumát átélt nő, akire idehaza sokan úgy tekintettek, mint egy veszélyes bűnözőre, az illetékes hivataloktól sem remélhetett valódi segítséget... Amikor a vetítés alatt lopva körülnéztem a nézőtéren, sok könnyes tekintettel szembesültem, hiszen nagyon megrázó a bemutatott felvidéki történet. Vélhetően Denit a nézők is jobban sajnálták, mint a közönyös családtagjai.
Azt már a vetítést követő pódiumbeszélgetésen, a rendezőtől tudtuk meg, hogy a rokonságukból többen a filmet sem akarták megnézni, számukra Deni „láthatatlanná”, feledhetővé vált. A rendezővel és Nagy Annamária pszichológussal Jakubecz László, a Pátria Rádió munkatársa beszélgetett, és a nézői kérdésekre is szívesen válaszoltak. Hallhattunk a film megszületésének körülményeiről, a forgatás során felmerülő személyes és etikai dilemmákról, valamint arról különös lélektani folyamatról, amely során Lea a saját családi traumáit dokumentálta a nagyvásznon.
„Nem az volt a célom, hogy kiteregessem a családi szennyest, hanem az, hogy megtaláljam a nővéremet, s megértsem, hogy a családtagjai miért nem keresték őt, és legalább miért nem vették gyámságba a gyermekeit. Helyre akartam tenni a saját múltam hiányzó darabjait. Ami történt, szimpla közöny. Tudatosítottam: az ő döntésük, hogy nem keresték őt, s a hazatérése után sem beszéltek vele, nem segítettek neki. Nem lehet minden kérdést megválaszolni, s a filmek sem képesek a csodákra...” – magyarázta a rendező.
A pszichológus úgy véli, hogy össze kéne hozni egy családterápiás ülést, amely résztvevői nem minősítenék egymást, hanem kibeszélnék magukból mindazt, amit Deni távozása után, vele kapcsolatban megéltek.
Hozzátette: „Neki a hazatérése után sem csak túlélni kell, hanem lelkileg feldolgozni a történteket. A folytatáshoz az adhat erőt neki, amiben értelmet, szépséget talál, ám a pszichológus sem tud csodát tenni, ha nagy ellenállást tapasztal...”. Örömforrást jelenthetnének a gyermekei, ám a fiát örökbeadták, róla egyáltalán nincsenek információi, a lánya pedig elzárkózik a személyes találkozás elől...".
Leától megtudtuk, hogy a nővére nemrég pszichológushoz kezdett járni, lett egy barátja, s idénymunkákat vállal. Szinte csoda, hogy a humorérzékét a vele történtek ellenére megőrizte: „Talán az optimizmusa és a humorérzéke védte – tartotta őt meg. Máig olyan ember, aki mindenben a jót keresi. Az általa átélt borzalmakból sok nem került bele a filmbe, amelyben csak a felszínt kapargattuk...”
Az esemény a Kisebbségi Kulturális Alap és a Tátra Mozi támogatásával valósult meg. Több korosztály képviselőinek érdemes megnézni és a már taglaltakon kívül azon is elgondolkodni, hogy egy-egy anyagilag vonzónak tűnő, külföldi idénymunka milyen veszélyekkel párosulhat, és vajon a jelenlegi hazai szociális háló erősebb, hatékonyabb-e, mint amilyen az „átkosban” volt.
