Alien: Romulus – a tinihorrorba hajló folytatás
Állandó feszültséggel áthatott pergős eseményvonal, feszes vágómunka, és az előző résznél kevésbé megosztó tartalom – ezekkel a jelzőkkel is illethető az ikonikus Alien sorozat legújabb része, amely mindezek ellenére mégsem biztos, hogy kielégítő nézői élményt tud nyújtani a klasszikus sci-fi horror korábban született rajongóinak.
Az Alien: Romulus megnézése után tehát valószínűleg vegyes érzelmekkel jönnek ki a mozikból a sorozat régi rajongói, viszont a film a fiatalabb vagy a sorozat többi részét nem ismerő nézők körében eséllyel pályázik a komolyabb sikerre. Na de miért is?
Az Alien sorozat hetedik része (amennyiben nem számoljuk a mellékszálon futó Predator vs. Alien sorozat három filmjét) az időrendet tekintve az első két rész, vagyis a Sigourney Weaver-t sci-fi ikonná tévő, Nyolcadik utas: a Halál és a Bolygó neve: a Halál között játszódik egy emberi kolonizálás alatt álló, Földtől távoli bolygó bányásztelepén, illetve egy a bolygókörüli pályán lévő űrhajón. A film első húsz perce kifejezetten álmosító és felejtős, részint vontatottan és a sorozat hangulatába nehezen illeszkedő módon próbál alapot adni arra, hogy a központi szereplőket adó fiatalok csoportja miért dönt úgy, hogy bármi áron is, de elhagyják a kegyetlenségben a banánfejű-duplafogsorú Aliennel is konkuráló nagyvállalat, a Weyland-Yutani tulajdonolta bolygót.
Néhány kisebb-nagyobb logikai bukfenc után (pl.: a látszólag minden lépésükben a vállalat által irányított és ellenőrzött fiatalok minden különösebb gond nélkül elhagyják a bolygót egy űrcsónakon majd egy kiselejtezett android segítségével hozzákapcsolódnak a vállalat űrhajójához, amelyen korábban szupertitkos kutatás zajlott) felperegnek az események és visszatér a sorozatra jellemző nyirkos-hideg-nyomasztó hangulat. Az űrben, illetve az űrhajón aztán megkaphat mindent a néző, amitől a korábbi részekben is a hideg futkosott a hátán. Talán túlzottan is mindent, mivel a Romulus forgatókönyvében szinte kirabolták, lekoppintották, vagy finoman fogalmazva „reciklálták” az előző részek legjobb ötleteit és jeleneteit, ami persze az új nézőknek nincs is miért feltűnjön, így őket egy zanzásított „Alien-koncentrátum” szögezi a mozifotelekbe.
Rendezőként Ridley Scott neve a stáblistán rendszerint magas elvárásokat gerjeszt, s e tekintetben nincs is gond a filmmel, bár valószínűleg senki sem fogja a rendező legjobb filmjei közé sorolni az Alien: Romulus-t, de a gyengébbek közé sem. Röviden és kritikusan: ebből a forgatókönyvből ennyit lehetett kihozni. Mint már említettük az eseményvonal ugyan pergős, viszont a történet meglehetősen híg, erősen érződik rajta az előző részekből történt „merítés”, sok új ötletet nem láthatunk, s amit igen az is vegyes érzéseket kelt. Ilyen például, az is, amikor az exomorf peterakóját némi fagyasztással sikerül leszedni áldozata nyakáról, miközben ismert, hogy a minden idők legocsmányabb filmes szörnyeként is aposztrofált Alien eddig játszva élte túl a nyílt űr abszolút zéró pontos hidegét is. Na de ki néz manapság ilyen „apróságokra”?
A kizárólagosan teljesen fiatal színészi szereplőgárda felvonultatása is nehezen érthető, hacsak nem az volt a súlyponti tényező, hogy a filmet jobban magáénak érezze a legfiatalabb korosztály is. A fiatal színészek gárdája ugyan nem nyújt kifejezetten rossz teljesítményt, de éppen emlékezeteset sem, s bár a karakterábrázolás nem éppen ennek a stílusnak a leginkább elvárt eleme, de az Alien: Romulus szereplőgárdája e tekintetben még a nem túl magas elvárásoknak is alatta maradt. Talán ugyancsak a legfiatalabb korosztály megcélzása követhető nyomon abban is, hogy a jó szakmai szinten elvégzett vágói, operatőri és utómunkálatoknak köszönhetően egy végig izgulható vagy retteghető filmet kap a néző, amely azonban sokkal inkább egy videójáték hangulatát idézi, s a korábbi komor és nyomasztó alapfestést inkább egy már a tinihorrorba hajló logika veszi át.
Összegezve: az Alien: Romulus nem egy rossz film, a moziból többé-kevésbé elégedetten, ismétlést nem, de folytatást várva jöhet ki a néző. A sorozat legújabb részénél ugyan kevesebb jogos bírálatot indokolt, mint a kiemelkedően nyomasztó hangulatot árasztó, de ugyanakkor oda nem illő ideológiákkal is megspékelt előző rész, az Alien: Covenant, viszont a teljes igazság kedvéért azt is ki kell mondani, hogy a mostani rész az előzőkkel szemben gyakorlatilag semmivel sem bővítette sem az Alien ököszisztémát és nem öregbítette a sorozat hírnevét sem.
