2020. december 18., 18:47

A pozsonyi csata egyszerre hálás és hálátlan téma

A Magyar Nemzet egy beszélgetést közöl Baltavári Tamás történésszel, a Történelmi Animációs Egyesület (TAE) elnökével a pozsonyi csatát bemutató ­animációs filmjükről, melyet a Magyarságkutató Intézettel együttműködve készítettek. Az alábbiakban részleteket közlünk az interjúból.

Baltavári Tamás
Baltavári Tamás
Fotó: Teknős Miklós

Miért a csaták érdeklik az embereket, mennyire lehet hiteles a rekonstrukció?

Az embereket lehet csatákkal megfogni. Nyilván főleg a férfiakat – kortól függetlenül. A fiatalokat inkább a témához kapcsolt modern képi világ fogja meg. A számítógépes játékok és a 3D-s animációs filmek korában ehhez szocializálódnak. A csaták vonzereje talán az lehet, hogy az emberiség, a társadalmak, a nemzetek és népek történetének ezek a drámai, sorsfordító csúcspontjai, melyekben az adott kor minden vetülete; kulturális, társadalmi, technológiai, eszmei és szellemi jellemzője megjelenik.

Sok visszajelzést kapnak. Melyik volt a legemlékezetesebb?

Többször gratuláltak már vadidegenek az utcán vagy a piacon, de a youtube-os kommentek, a történelemtanárok megkeresései és ismerős apukák véleményei adnak morális töltetet a munkához. Az a célunk, hogy a fiatalok ismerjék a honfoglalás, a magyar őstörténet fontos elemeit, a hozzá kapcsolódó mondákat és mítoszokat, a témakörrel kapcsolatos fontosabb tudományos elméleteket és vitákat. A pozsonyi csata a honfoglalást megpecsételő, az új hazát biztosító katonai esemény volt. Többet nem tudunk – és valószínű, hogy nem is fogunk tudni – róla. De ha rögzíteni akarjuk a magyar köztudatban, akkor mesélnünk kell róla, „meg kell énekelnünk”, történetet kell adnunk alá. A pozsonyi csata ismerete tehát azért fontos, mert jelentős plusztöltetet ad a honfoglalásnak. A Kárpát-medence megszerzése nem volt komolyabb erőfeszítés a magyarok részéről, de megtartása szinte azonnal összefogást és véráldozatot követelt. A pozsonyi csata tehát a magyar történelem fő jellegzetességének, az állandó honvédelemnek első látványos megnyilvánulása."

Nándorfehérvár, Szigetvár ostroma, muhi csata. E csaták leírását elég jól ismerjük. A pozsonyi csatáról csak elvétve maradtak meg információk különféle német évkönyvekben. Míg az előzőeknél lényegében kész a koreográfia, ez esetben mi volt más kihívás?

A pozsonyi csata egyszerre hálás és hálátlan téma. Nem ad a cselekményhez támpontokat, nem ágyazza be a történetet szélesebb történelmi kontextusba. Viszont lehetőséget ad arra, hogy elmesélésekor felvonultassuk a korabeli ­ázsiai és európai hadművészet minden elemét. Az a kevés információ megengedi, hogy többtípusú csatát, a Dunához kötődő haditerveket, a felperzselt föld taktikáját, a folyón való átúsztatást, az ázsiai típusú nehézlovasság harcát, a klasszikus könnyűlovas harcmodort egyszerre bemutassuk."

A korabeli viselet, fegyverhasználat és a többi tekintetében törekedtek a korabeli ábrázolásra?

Minden esetben törekedtünk a korhű ábrázolásra. Nem a bizonyosat, hanem a lehetségeset kívántuk ábrázolni. Ha kötöttük volna magunkat az atombiztos történeti, régészeti adatokhoz, akkor a pozsonyi csatában egy tucat övcsat, néhány süvegcsúcs és nyeregdísz harcolna. Hiszen még az ­antropológiai kérdésekben vagy a használt lófajtákat illetően sincs meg a tudományos összhang. 

Milyen technikával készülnek az animációs filmek?

Egy modern játékmotort, az Unreal engine-t használjuk. Ez a szoftver akkora potenciállal bír, hogy a The Mandalorian című filmsorozatot ezzel készítették. A játékmotor használatának előnye az, hogy real-time-ban „szedi ki” a képkockákat, nem kell hozzá költséges renderfarm. Ugyanakkor könnyen módosítható, szétszerelhető. Ha nem tetszik a kacagány, azt egy gombnyomással eltüntetve vagy módosítva néhány pillanat alatt kész az új snitt. A legnehezebb – ahogy más animációs technikák esetén is – a nyílt téren forgatott tömegjelenetek, a lovasság dinamikus közelharca."

Hol tart a Történelmi séták című projektjük, amelynek célja, hogy 22 olyan történelmi közeget teremtsenek, amit be lehet járni? 

Az Unreal engine nagy előnye, hogy bármelyik filmes rekonstruk­ciónk, berendezett környezetünk könnyen átalakítható interaktív, VR-szemüveges, 360 fokos projektté. Ez az egyik legfőbb erénye a fejlesztéseinknek. Célzott megrendelésre azonnal kezdődhetne a Történelmi séták fejlesztése, de ilyen még nem érkezett. Ezekhez a projektekhez infrastruktúra, bemutatóterem, hardverek kellenek elsősorban, illetve egy olyan oktatásfejlesztési koncepció, mely valóban a digitális irányba mutat. A Történelmi sétákkal a magyar történelemoktatás nemcsak digitális lehetne, de világelső, mintaadó is."
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.