2020. január 31., 14:01

A mi Kodályunk Kassán

A kassai közönség az elsők között tekinthette meg Petrovics Eszter rendező A mi Kodályunk című alkotását, amely egy háromrészesre tervezett sorozat első részeként a zeneszerző fiatalkorát mutatja be.

A mi Kodályunk - filmbemutató Kassán
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

Csütörtök délelőtt a Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium diákjai számára vetítették a filmet, este pedig a MaJel Rovás Központban tekinthette meg a közönség. A filmbemutató kezdetén a Csermely Kórus adta elő Kodály Esti dal című művét. Ezt követően Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője beszélgetett a film alkotóival, Petrovics Eszter Erkel Ferenc-díjas rendezővel és Muhi András Balázs Béla-díjas filmproducerrel.

Solymosi-Tari Emőke rámutatott, nagyon ritka dolog, hogy egy hamarosan moziba kerülő filmet nézhet meg a közönség. Eddig csak zártkörű vetítéseket tartottak, s a kassaiak az elsők között láthatták a filmet.

Az alkotás a dokumentumfilm és a játékfilm határán mozgó életrajzi film, két fiatal muzsikus, Devich Gergely csellóművész és Ránki Fülöp zongoraművész szemszögéből, illetve egy száz éve elhangzott koncert apropóján mutatja be a 20. század egyik legjelentősebb muzsikusának egy kevéssé ismert arcát.

Solymosi-Tari Emőke megjegyezte, Kodályt jellemzően idős emberként, a nemzet nagy nevelőjeként szoktuk látni, elsősorban pedagógusként gondolunk rá. A film viszont a fiatalkorát mutatja be, az első rész 28 éves koráig, 1910-ig jut el. „Az alkotók tulajdonképp egy új műfajt hoztak létre, rengeteg réteg van a filmben, és az ember minél többször nézi meg, annál több réteg tárul fel” – mondta. Muhi András – aki kétszáznál több filmnek volt a producere, ezek közé tartozik például a Testről és lélekről is – egyebek mellett elmondta, külön örült annak, hogy a beszélgetés előtt az Esti dal csendült fel, ugyanis ezen alkotás miatt fordult Kodály felé.

Hozzátette, Bartók Béláról nagyon komoly dokumentumfilmek készültek, viszont Kodályról nincsenek ilyenek, s ezen akart változtatni.

A producer megjegyezte, Magyarországon egyre kevesebben járnak moziba. Emiatt is nagyon jó visszajelzés, hogy egy forgalmazó megkereste őt, ami azt bizonyítja, tényleg értékes a film. A mi Kodályunk így megjelenhet a magyar mozikban. Muhi András egyúttal azt is elárulta, már zöld utat kaptak a trilógia második részének forgatására.

Petrovics Eszter elmondta, közel 20 éve dolgozik a televíziózás terén, ezalatt számos dokumentumfilmet készített. Viszont az ember mindig próbál megújulni, valami újat beletenni a munkájába, ezért is lett ennyire nehezen meghatározható műfajú az alkotás. El akarta kerülni, hogy ismét a köztudatban élő képet fesse meg, a témát azon keresztül igyekezett megközelíteni, hogy mit gondol egy mai fiatal Kodályról.

A 90 perces film úgy épül fel, hogy eredeti Kodály-szövegeket használnak, illetve a fiatal zenészek beszélgetnek Kodályról.

„Adott volt, hogy körülbelül minek kell elhangzania, de viszonylag nagy mozgásterük volt abban, hogyan mondják el, hogy beszélik meg, mi jut eszükbe róla” – fejtette ki. „Számomra, aki próbálom közvetíteni a szépet önöknek, a közönségnek, az a legfontosabb, hogy szeressék az alkotást, egyúttal érezhető legyen a filmben, hogy mi is szeretjük, amiről szól, fontos nekünk Kodály, szeretjük a zenéjét” – tette hozzá

Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.