Várlak Fesztivál

várudvar
Esemény kezdete
Esemény vége

Augusztus 28. és szeptember 1. között öt napon át, négy helyszínen, több mint 100 programmal várja az érdeklődőket a Várlak fesztivál Füleken. A Iuvenis Neogradiensis, és a Kultfeszt polgári társulás idén sem okoz csalódást, hiszen rendkívül színes programkínálattal készülnek minden korosztály részére.

Idén a nulladik nappal augusztus 28-án kezdődik a rendezvény a Semmelweis c. nagysikerű magyar film vetítésével.

Az első nap a családoknak kedveskednek a szervezők, ugyanis a hagyományos Családi piknikkel kezdődik a rendezvény, majd a Most vagy Soha! c. film vetítésével zárjuk a várudvarban a napot. Újdonság, hogy már az első napon is lesznek könnyűzenei koncertek, ugyanis a Bebek-Pajtában fellép a felvidéki GHP, Mehringer és Copy Con. A második és harmadik napon valósulnak meg a nagy könnyűzenei és folk programok. Ezenfelül lesz stand up comedy Felméri Péter és Mogács Dániel személyében, a szombati napon pedig Vályi István autós újságíróval is lehet találkozni. A negyedik napon egy nagyszabású színházi produkció látogat el Fülekre, ugyanis idén az Experidance Produkció nagysikerű Omega Musicalje, a Gyöngyhajú lány balladája is gazdagítja a Várlak Fesztivál programát. Ezenfelül a vár alatti parkolóban vásár valósul meg, illetve a Bebek Panzió és Étterem mellett épült egy pajta, ahol egy nyitott Chill Zone-ban pihenhetnek a vendégek, a közönségtalálkozó programja is itt valósulnak meg, és itt található a Pajta színpad is, ahol főkent helyi és alter zenekarok adnak koncertet, mint az Analog Balaton, Takács Nikolasz és a Swing ala Django, Kiss Zenészek stb.

 

A könnyűzenei programon koncertet ad pénteken a Bagossy Brothers Company és a Valmar, a napot pedig a folk színpadon a Parno Graszt zárja.

 

Szombaton a várudvarban fellép Majka és Dzsúdló, a folkszínpadon pedig elhúzza a nótánkat a Sajó Banda, Magyar Banda, Ferenczi György és a Rackajam és a napot a Besh o Drom zárja.

 

Összművészeti és népművészeti tábort is tartanak a fesztivál hetén, amelyen a táborozók elkészítik a helyszíneket, feldíszítik a területet és különféle előadásokon vesznek részt. Esténként pedig táncház várja őket.

 

További infomációkért és jegyekért látogassanak el a várlak.eu weboldalra.

Várlak

Augusztus 28. Szerda – Várudvar 19:30 – Semmelweis filmvetítés és beszélgetés Vécsei H. Miklóssal

 

Augusztus 29. Csütörtök – Várudvar 14:00 – kezdés 15:15-15:45 Mesefigurák 16:00-17:00 KalapJakab 17:00-17:30 Tatai Veronika bábművész 18:00-19:00 Apacuka 19:30 – Most vagy Soha! c. film vetítése és beszélgetés Lóth Balázzsal

Csütörtök – Pajta 19:00-20:00 GHP 21:15-22:15 Mehringer 23:15-00:25 Copy Con

 

Augusztus 30. Péntek – Pajta 15:00-16:00 Stand up comedy (Felméri Péter) 16:00-17:00 Kiss zenészek 18:00-19:00 Swing ala Django 20:30-21:30 Analóg Balaton Péntek – folk - múzeumudvar 23:30-01:00 Parno Graszt

Péntek – várudvar 19:15-20:30 Valmar 21:45-23:15 Bagossy Brothers Company

 

Augusztus 31. Szombat – Pajta 15:00-16:00 Vályi István 17:00-18:00 Stand up comedy (Mogács Dániel)

Szombat – folk - múzeumudvar 16:00-17:00 Sajó banda 18:00-19:00 Magyar banda 20:30-21:30 Ferenci György és a Rackajam

23:30-01:00 Besh o Drom Szombat – várudvar 19:15-20:30 Dzsudló 21:45-23:15 Majka

 

Szeptember 1. Vasárnap – színház - várudvar 20:00-23:00 Omega musical – A gyöngyhajú lány balladája