Felvidéki nap Budapesten
Április 16-án Budapest szívében különleges rendezvénynek ad otthont az S4 Közösségi és kulturalis központ.
A felvidéki nap keretében egy izgalmas kultúrtörténeti előadásra és egy rendhagyó Pozsonyi városnézésre kerül sor.
Szenvedély: éltet vagy megbetegít?
Puss Sándorral, az egyetlen felvidéki magyar jezsuita szerzetessel Puchard Gyöngyi beszélget.
Bemutatásra kerül az atya Szenvedélytan című különleges könyvesdoboza: 1. Szent Ágoston: Vallomások, 2. Bougaud Emil: Szent Mónika élete.
Az est során kiderül, miért olyan élő és aktuális Szent Ágoston öröksége a 21. században is. Külön aktualitást ad az eseménynek, hogy jelenlegi pápánk, XIV. Leó maga is az ágostonos hagyomány követője – így az előadás betekintést nyújt abba a szellemi háttérbe, amely őt is formálja.
"Ferenc pápa után Leó folytatja elődje bátor, sőt egyesek számára túl merész gondolatmeneteit. Bízunk benne, hogy híven fogja követni Szent Ágoston lelkivilágát - lelkiségét. Aki figyelmesen átolvassa a Vallomásait, észreveheti benne azt a fonalat, amely a szenvedélyről tanúskodik, vall. A szenvedély minden ember létigénye, nélküle az élet unottá válik. Az unalmas élet pedig ki van szolgáltatva a ferde hajlamoknak, a szenvedély hiányával járó megbetegedéseknek. A szenvedélybetegségek napjainkban sokkal jobban el vannak terjedve, mint azt gondolnánk. Függünk nem csak az alkoholtól, kábítószerektől, internettől, mobiltelefonoktól, az online világtól, hanem gyakran társfüggőkké is válunk. Ahogy már Gárdonyi Géza is megírta asz Isten rabjaiban: mindenki függő, mi hívők Isten függők vagyunk- mondja ezt Jancsikának az idős szerzetes, mialatt a várost járva látják a világ forgatagának szenvedélybetegeit."
“A mi Pozsonyunk”
A másik programra 18:30-kor kerül sor, ahol Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas egyetemi mesteroktatóval és kiadóvezetővel rendhagyó városnézésen - vetített képes előadáson vehetnek részt az érdeklődők.
Vannak olyanok, akik szeretnék, ha nem lennénk otthon Pozsonyban, de mi otthon vagyunk: a várban őrizték a Szent Koronát, amely a székesegyház toronycsúcsán is megjelenik az itteni királykoronázások emlékére. Magyar főúri paloták sora, Academia Istropolitana, az ország-gyűléseink épülete, a régi városháza egy csallóközi különleges történettel.