Wladár Sándor: rajtunk a világ szeme

2021. május 7., 13:07
ma7 | MTI

"Rajtunk a világ szeme" - mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a hétfőn kezdődő, buborékrendszerű, nézők nélkül sorra kerülő vizes Európa-bajnokság pénteki sajtótájékoztatóján.

Wladár Sándor
Fotó: MÚSZ

A Duna Aréna főbejáratánál tartott délelőtti eseményen az olimpiai bajnok sportvezető hozzátette, óriási a felelősség, ugyanis a pandémia óta Európában nem rendeztek még ilyen volumenű világeseményt.

"A LEN tagállamainak kilencvenkilenc százaléka azért választotta, hogy eljön Magyarországra, mert biztonságban érzik magukat, mert Magyarországon az átoltottsági adatok a legjobbak Európában, tudják, hogy jól szervezünk" - fogalmazott Wladár Sándor és megjegyezte, bízik benne, hogy bő két hét múlva úgy távoznak majd a csapatok, hogy megint érdemes volt Budapestre utazniuk.

A koronavírus-járvány miatt kidolgozott protokoll alapján a Magyarországra érkezőknek egy negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük, majd a szállodába érkezéskor is átesnek egy vizsgálaton, ezt követően pedig 3-5 naponta tesztelik őket.

Fürjes Balázs, a nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos, az Eb szervezőbizottságának társelnöke beszédében megjegyezte, mindent elmond a mögöttünk hagyott esztendőről, hogy a 2020-as kontinensviadal 2021-ben rajtol el, de ez az esemény bizonyíték arra, hogy ki kell tartanunk, sosem szabad feladnunk és küzdenünk kell.

Együttes erővel legyűrjük a járványt és újraindítjuk az életet, a sporteseményeket, a gazdaságot Magyarországon. Ennek része, jele és egy fontos lépése az Európa-bajnokság

- mondta Fürjes Balázs. Hozzátette, 2021 nyara az újraindítás és az összetartozás nyara lesz Magyarországon, amely két különleges Európa-bajnokságnak is házigazdája lesz. Hozzáfűzte, a labdarúgó-Eb mellett az úszó Európa-bajnokság azért különleges, mert ez az egyetlen a világ öt legnézettebb sportja közül, amelyben a magyarok a világ élmezőnyében vannak.

Fürjes Balázs elmondta, a kormány azért támogatta az Eb megrendezését, mert Magyarországnak és Budapestnek is kézzelfogható, valamint kevésbé kézzelfogható előnyöket jelent:

A magyar úszók hazai pályán mutathatják meg magukat a világnak, ez egy lökést adhat a magyar sportnak, az olimpia után pedig szélesítheti a magyar sport utánpótlásbázisát.
A kormánybiztos kiemelte, a két hét alatt 51 nemzet összesen 4000 hivatalos résztvevője - 1100 sportolóval - képviselteti magát az Európa-bajnokságon, amelyet több száz millióan láthatnak majd világszerte a televízióban, a "földbe állt" turizmusnak pedig 20 ezer vendégéjszakát jelent.

A kontinensviadal első hetében a szinkronúszók és a műugrók versenyeit rendezik a Duna Arénában, míg a nyíltvízi úszók küzdelmeit a Lupa-tavon bonyolítják le. A medencés úszók Európa-bajnokságára május 17-étől kerül sor.

Az első hét legnagyobb magyar esélyese Rasovszky Kristóf, aki a 2018-as glasgow-i Eb-n 5 és 25 km-en arany-, 10 km-en pedig ezüstérmet nyert. A legrövidebb távon világbajnok klasszis úgy fogalmazott, a Lupa-tó abból a szempontból nem lesz ismeretlen a magyar úszók számára, hogy 2019-ben már rendeztek ott egy tesztversenyt. A 24 éves sportoló, aki a leghosszabb távon ezúttal nem indul, azt mondta, az Eb fontos állomása a tokiói olimpiai felkészülésnek, kifejezetten jó formában érzi magát, és mindkét számában szeretne dobogóra állni.

Kövesse facebook oldalunkat is!