Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, érmes helyről büntették maratoni gyaloglásban
Venyercsán Bence fantasztikus versenyzéssel az utolsó kilométer elején még második volt, ám egy négyperces büntetés után végül a hatodik helyen ért célba szombaton a férfi gyaloglók maratoni távján a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon.
A maratoni versenynek a három magyar közül a legjobb esélyekkel egyértelműen Venyercsán vágott neki, aki az európai ranglista második helyezettjeként érkezett a kontinensviadalra. Klubja, a BHSE szakosztályvezetője, Zsivoczky-Farkas Györgyi az MTI-nek a rajt előtt elárulta, hogy Venyercsán edzője úgy véli, az első nyolc hely bármelyikén végezhet tanítványa, aki sokat gyorsult az elmúlt időszakban, viszont éppen ezért a verseny közben nagyon kell figyelnie arra, hogy technikailag is jó legyen a gyaloglása és ne legyen gondja a figyelmeztetésekkel.
A maratoni rajt után Venyercsán esélyeshez méltó módon a mezőny elején helyezkedett el, majd két kilométer után robbantott és maga mögött hagyta a teljes mezőnyt. A 30 éves atléta innentől remek ritmusban haladt és folyamatosan növelte a különbséget, mely 11 kilométer után már 38 másodperces volt a második helyen gyalogló, kétszeres Eb-győztes spanyol Miguel Ángel Lopezzel szemben. Innen a spanyol megkezdte a felzárkózást, a táv felénél már csak 19 másodperc volt a hátránya, majd a 27. kilométeren be is fogta a magyart.
Innentől Stano aranya nem forgott veszélyben, Venyercsán pedig stabilan őrizte szűk tíz másodperces előnyét Lopez előtt. Az utolsó körhöz közeledve biztosnak tűnt a magyar érem, amikor megtörtént a dráma, a záró egy kilométert megelőzően ugyanis kiírták Venyercsán harmadik figyelmeztetését. A magyar sportoló láthatóan nem értette a helyzetet és nem értett egyet a büntetéssel, ettől függetlenül szűk fél körrel a vége előtt ki kellett állnia négy percre. A magyar gyalogló még a boxban is értetlenkedett és hitetlenkedett, majd végül elindult és a hatodik helyen ért célba. Teljesítményéről pedig mindent elmond, hogy még így is új országos csúccsal, 3:01:18 órás idővel ért célba.
- kezdte értékelését Venyercsán, akinek hosszú percekre volt szüksége célba érése után, hogy kissé megnyugodjon.
Venyercsán elmondta, tisztában volt azzal, hogy a nagy klasszisok be fogják érni, így nem ijedt meg, amikor a spanyol gyalogló befogta, ahogy akkor sem, amikor Stano ért mögé.
- elevenítette fel a történteket Venyercsán Bence, hozzátéve, hogy később Stano sem ment körökön át nagyobb iramot.
Az utolsó kilométeren történt büntetésről a magyar atléta azt mondta, hogy nagyon sokáig két figyelmeztetéssel gyalogolt, majd a 36-37. kör környékén három bíró is szólt neki, s közülük az egyik leadta hivatalosan a figyelmeztetést, majd az utolsó kör előtt írták ki, hogy megbüntetik.
- mondta Venyercsán, aki ugyanakkor a pozitívumokat is látja.
Közben a másik két magyar közül Tóth Norbert egyenletes tempóban gyalogolt és 3:05:43 órás egyéni csúccsal 11. lett, míg a verseny közben gyomorproblémákkal is küzdő Helebrandt Máté 3:09:22-vel a 16. lett.