2022. május 6., 19:06

Van der Poel nyerte a nyitóetapot

A holland Mathieu van der Poel nyerte pénteken a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik. Legjobb magyarként Valter Attila 29. lett.

Valter is jól ment
Van der Poel nyerte a visegrádi nyitóetapot
Fotó: MTI

A pénteki 195 kilométeres, 900 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során Székesfehérváron és Esztergomban várt részhajrá a mezőnyre. Azonnal az éles rajt, azaz a "null kilométer" után a Drone Hopper-Androni Giocattoli két kerékpárosa, Mattia Bais és Filippo Tagliani szökésbe indult, ez mindenkinek megfelelt, így a csapatok majdnem 11 percre elengedték a két szökevényt.

Az utak mellett rengetegen bíztatták a magyarokat és köszöntötték a mezőnyt: Peák Barnabást egy felüljáróra kifüggesztett molinóval motiválták, a hazai bringásokat és a nemzetközi sztárokat az aszfaltra írt feliratok bíztatták. De volt olyan szurkoló, aki T-rex jelmezben spinningezett, mások rózsaszín egyenpólóban lóháton vágtattak a mezőny mellett, Martonvásárnál pedig huszárok kivont karddal galoppoztak egy rövid szakaszon a kerekesek kíséretében.

Esztergomot elhagyva, 14 kilométerrel a cél előtt érték utol a két andronis versenyzőt, a szakaszsiker pedig a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető, negyedik kategóriás emelkedőn dőlt el. A 338 méter magasan fekvő célba öt kilométer hosszú, ötszázalékos átlagmeredekségű, helyenként nyolcszázalékos kaptató várt a bringásokra.

Előbb a belga Lawrence Naesen, majd a német Lennard Kämna indított hosszú hajrát, de végül a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland Van der Poel vetélkedtek az elsőségért, miután az egyik legjobb sprinter, Caleb Ewan bukott a célegyenesben. Végül Van der Poel bizonyult a leggyorsabbnak, így győzelmével ő ölthette magára elsőként az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az idei kiíráson. Valter Attila a legjobbakkal együtt, a győztestől négy másodperccel elmaradva ért célba a 29. helyen, s az első háromnak járó időjóváírások miatt 14 másodperces hátrányból várja a szombati folytatást.

A másik két magyar induló közül Fetter Erik még az emelkedő előtt bukásba keveredett, így 2:22 perces hátránnyal 112. helyen ért célba, míg Peák Barnabás 167. lett a győztestől 5:33 perccel elmaradva.

Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről. A 105. Giro d'Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert teker, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.

A futam után Valter Attila őrületesnek" nevezte azt a hangulatot, amelyet a magyar szurkolók varázsoltak:

Verseny közben mondtam is Fetter Eriknek, ha annyi ötszázast kapnék, ahányan a nevemet kiabálták az út mentén, akkor megvehetném a Vajdahunyadvárát. A mezőnyben is sokan kérdezték, hogy számítottam-e ilyen őrületes hangulatra, de ez minden képzeletemet felülmúlta"

Valter arról is beszámolt, hogy Esztergomig maximálisan ki tudta élvezni az ünneplést, utána viszont a nyugalmat felváltotta az idegesség a mezőnyben.

Kicsit vegyes érzéseim vannak, mert talán a legjobb tíz reális lehetett volna. Azt gondoltam, jó pozícióban vagyok, mert együtt jöttem Alejandro Valverdével, ami mindig nyugtatólag hat, de ezúttal ez mégsem volt kifizetődő. Lehettem volna előrébb is"

- értékelte saját teljesítményét a harmadik Giróján induló 23 éves kerekes, aki azt azért hozzátette: még sosem kezdett ilyen jól háromhetes viadalon, ez pedig bíztató lehet a folytatásra.

A két éve 27., tavaly 14. helyezett Valter, aki az előző kiírás alkalmával három napon át viselte az összetett első helyezettjét illető rózsaszín trikót, idén azzal a céllal vágott neki a viadalnak, hogy szakaszt nyerjen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.