Sarapova ráérzett: A legjobbkor hagyta abba
Marija Sarapova, a korábbi világelső játékos azt mondta, hogy éppen a kellő időben hagyott fel a profi tenisszel.
A 33 éves orosz klasszis február végén jelentette be visszavonulását.
„A legjobbkor fejeztem be, különben még most is azon járna az eszem, hogy mikor lesz a következő edzés, meg hogy mi szükségem nekem erre” - idézte nyilatkozatát a profi női teniszezőket összefogó WTA sajtószolgálata.
Sarapova szerint a koronavírus-járvány a sportot illetően is számos kérdést vetett fel, és az ő döntését is befolyásolta.
A WTA március elején határozott úgy, hogy a pandémia miatt leállítja a tornákat, jelenlegi állás szerint július vége előtt nem lesz lehetséges az újrakezdés.