2024. május 27., 09:12

Roland Garros: Marozsán Fábián könnyedén jutott a második fordulóba

Marozsán Fábián három sima játszmában legyőzte a kazah Mihail Kukuskint a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában, vasárnap, így bejutott a 64 közé.

Marozsán Fábián
Fotó: TASR/AP

A világranglistán 43., esélyesebb magyar játékos kiválóan kezdett, 3:2 után sorozatban három játékot nyert, majd a folytatásban is remekül fogadta a selejtezőből érkezett ellenfele szerváit. Könnyedén hozta a második szettet is, ugyancsak 6:2-re, és szintén fél óra alatt.

A harmadik felvonásban sem változott a kép, Marozsán magabiztos volt, kihasználta ellenfele minden megingását. 4:2-nél ugyan három bréklabdát is hárítania kellett, de az egyoldalú csata másfél óra alatt véget ért.

Marozsán a következő fordulóban a tizedik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovval találkozik.

Hétfőn a két másik magyar játékos is pályára lép a főtábla nyitókörében, Fucsovics Márton a kilencedikként rangsorolt görög Sztefanosz Cicipasszal, Udvardy Panna pedig a huszadik helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával meccsel.

Eredmények:

1. forduló (a 64 közé jutásért):
férfi egyes:
Marozsán Fábián-Mihail Kukuskin (kazah) 6:2, 6:2, 6:3

korábban:
női egyes:
Katerina Siniakova (cseh, 32.)-Gálfi Dalma 7:5, 7:6 (7-3)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.