2021. június 9., 15:21

Roland Garros: Már biztos, hogy új női győztest avatnak

Új győztest, egyben új Grand Slam-bajnokot avatnak női egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a címvédő lengyel Iga Swiatek szerdán, a negyeddöntőben két szettben kikapott a görög Maria Szakkaritól.

Maria Sakkari
Fotó: TASR/AP

A 20 éves lengyel játékos 22 sorozatban megnyert játszma után vesztett szettet Párizsban, 25 esztendős görög riválisa 48 perc alatt került előnybe.

A második felvonást is utóbbi kezdte jobban, 2:0-ra ellépett, ekkor Swiatek ápolást kért a jobb combjára.

A folytatásban mindketten hozták saját adogatásukat, így az, hogy Szakkarinak az első játékban sikerült brékelnie, döntőnek bizonyult. A meccs 1 óra 35 percig tartott.

A négy közé csak olyan teniszezők jutottak be, akik korábban még nem nyertek Grand Slam-tornát egyesben, sőt elődöntőt sem játszottak

Szakkari mellett a cseh Barbora Krejcikova, az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova és a szlovén Tamara Zidansek. Az elődöntőben Pavljucsenkova-Zidansek és Krejcikova-Szakkari mérkőzéseket rendeznek.

Eredmények, negyeddöntő (nők):
Szakkari (görög, 17.)-Swiatek (lengyel, 8.) 6:4, 6:4
Krejcikova (cseh)-Gauff (amerikai, 24.) 7:6 (8-6), 6:3
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.